Emlékeztek, jutalmaztak

Pozsonyeperjes. A minap jubilált a 75 éves pozsonyeperjesi sportszervezet, melyet 1929-ben hoztak létre. A helyi sportegyesületet egykor a Dunaszerdahelyi járás legagilisabb szervezetei között tartották számon.

A Kis-Duna partján meghúzódó településen még nem is olyan régen a helybeliek asztaliteniszeztek, kézilabdáztak, sakkoztak és tekéztek. A természetbarátok is gyakran adtak életjelet magukról, élvezték a Kis-Duna vadregényes tájait. Napjainkban már csupán a TJ Palas Jahodná néven működő sportegyesület labdarúgó-szakosztálya tevékenykedik. A sokszínűséget a sivárság váltotta fel, anyagiak híján a kevésbé népszerű, ám pénzigényes sportágak képviselői már képtelenek voltak talpon maradni. „Azért nem anynyira vészes a helyzet nálunk. Volt mire emlékezni a jubileumi ünnepélyen, van mivel büszkélkedni napjainkban is” – nyilatkozta lapunknak a sportszervezetet elnökként irányító községi elöljáró, Danicsek Tibor. A krónikában lapozgatva derült ki, hogy az első futballmeccset 1930-ban játszották a helybeliek, ám hosszú lejáratú versenybe csak az 1939/40-es bajnoki idényben kapcsolódtak be először. Közben az első focipályáról, melynek helyén benzinkút, illetve kavicsbánya létesült, a Kis-Duna túlsó partján épített futballstadionba költöztek át a labdarúgók, melyet 1952-ben vettek birtokukba. 1967-ben a főbejárat mellett öltöző is épült, amelyben napjainkban már élelmiszerüzlet található. Az EFSz hathatós anyagi támogatásának köszönhetően a sporttelepen 1974-ben lelátót és öltözőt adtak át.

„Napjainkban öt csapatunk küzd a bajnoki pontokért. Az Audi György vezette férfiak, a Volner Béla irányította ifik a járási bajnokság II. osztályában szerepelnek. Ugyancsak versenyben vannak az idősebb serdülők, Petrovits Zoltán, az öregfiúk, Nagy Nándor és a nők, Fucsek Szilveszter irányításával” – sorolta a települést képviselő csapatokat a sportkedvelő polgármester. A jubileumi rendezvényt nemzetközi futballtorna tette emlékezetessé, a művelődési házban zajló megemlékezésen pedig önkormányzati kitüntetéseket, okleveleket adtak át az egykori sportolóknak, edzőknek és tisztségviselőknek. A hetvenöt esztendő történéseit összefoglaló kiállítás varázsolta színesebbé az emlékezés felemelő pillanatait. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?