Elviselhetetlenül sok a szúnyog a Kis-Duna és a Feketevíz környékén

Királyrév |

<p>Szokatlanul sok a szúnyog a Kis-Duna és a Feketevíz partján, ezért Nádszeg, Királyrév és Alsóhatár polgármestere a Galántai Járási Hivataltól kért segítséget.</p>

„Elviselhetetlenül sok a szúnyog a faluban” – nyilatkozta lapunknak Racsko Pál, Királyrév polgármestere. A hétvégén szakemberek mérték fel a helyzetet, az elemzés eredményeit továbbítják a járási hivatal illetékes osztályához. Juhos Ferenc, a járási hivatal vezetője közölte, az eredményeket elküldik a regionális közegészségügyi hivatalnak, ott kiértékelik a helyzetet, majd a jelentést továbbítják a belügyminisztériumnak, mert, ahogy az előző években, most is a belügyi tárca nyújthat támogatást a szúnyogirtásra. „Amint megvannak az eredmények, a hivatal továbbítja az állásfoglalást” – tette hozzá Juhos. Nasir Jalili egyetemi docens, a fertőző betegségek szakértője közölte, hogy figyelik a helyzetet, de konkrétumokat egyelőre nem mondott.

A térségben az előző években rendszerint június végén permeteztek. Általában a folyók magasabb vízállása után terjedtek el a vérszívók. Királyrévben a 2006-os árvíz után maláriaszúnyogot is találtak, de a polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy nem kell tartani a trópusi betegségtől, az itteni feltételek mellett ugyanis nem terjed a kór.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?