Eltűnt a magyar felirat a Cirill–Metód-szoborról

Komárom |

<p>Eltűnt a magyar felirat a Cirill és Metód szoborcsoport talapzatáról, amelyet Halász Béla, a Fontos vagy! mozgalom elnöke és Ján Černek, a Matica slovenská helyi elnöke június 23-án közösen helyezett el a szlovák felirat alá.&nbsp;</p>

166 napig bírta. Korábban a mozgalom aktivistái Andrej Kiska komáromi látogatásához időzítve kétnyelvűsítették a feliratot, ami azonban már másnapra eltűnt. „Amikor meghallottuk, hogy a Párkányba tervezett Štúr-szobor alapkövét lótrágyával szórták le, azonnal attól tartottunk, hogy ezt a komáromi szobron bosszulják meg egyesek. Aggályaink sajnos beigazolódtak. A tiltakozásnak sem az egyik, sem a másik formáját nem tartjuk helyénvalónak, ez csak feszültséget szül a magyarok és a szlovákok között” – mondta Halász Béla. Hozzátette: A Fontos vagy! nem rak ki magyar feliratot a szoborra, kihelyezését gesztusnak szánták, de a másik fél sokadszorra is csalódást okozott. Ugyanakkor bíznak abban, hogy a jelenlegi politikai hatalom változásával egyszer esély nyílik a szoborcsoport eltávolítására a körforgalom közepéről. A magyar felirat elhelyezését követően tiltakozott a talapzat készítője, Miroslav Ruskó, szerinte az „megbontja az építmény jellegét” és a speciális építési hivatalhoz fordult jogorvoslatért. Ján Černek jelzésértékűnek tartotta a Matica slovenská és a Fontos vagy! közös akcióját, de csupán átmeneti megoldásnak tekintette a talapzatra felragasztott magyar feliratot. Ő egy többnyelvű információs tábla elhelyezését szorgalmazza a szoborcsoport közelében. „Felvettük a kapcsolatot Miroslav Ruskóval, kértük, készítsen architektonikai tervezetet, amit azonban még nem kaptunk meg” – tájékoztatta lapunkat Ján Černek. A szoborcsoportot, illetve a körforgalmat térfigyelő kamera pásztázza, de úgy tűnik, a felirat eltávolítói tisztában voltak a kamera mozgásával, valamint azzal is, hogy a szoborcsoport frontoldalára, tehát ahol a felirat található, nem irányul kamera. „A felvételeket áttanulmányoztuk, de nem láttunk rajta semmi gyanúsat” – mondta Rozsnyó Lajos, a városi rendőrség parancsnoka. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?