Eltiltások nyomában

Párkány/Balony. A nyugat-szlovákiai felsőbb osztályú labdarúgó-bajnokságok őszi idényének zárófordulójában a harmadik ligás párkányiak, illetve az egy osztállyal lejjebb játszó balonyiak egyaránt „semleges” pályán voltak kénytelenek lejátszani hazai mérkőzéseiket. A párkányiak Zselízen, a balonyiak Nagymegyeren találtak ideiglenes otthonra.

A dióspatonyiak mezében a kisfaludiak elleni mérkőzésen a DAC iráni légiósa, Faraji (a labdával) is pályára lépettÖrzsik Ödön felvételeMindkét esetben pályaeltiltásról volt szó, melyet a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága rendelt el a minap a két csapat otthonában lezajlott legutóbbi rendbontás miatt. A párkányiak a 13. fordulóban Lapáš elleni presztizscsatán történtek miatt bűnhődtek. Ahogy arról olvasóinknak lapunkban már beszámoltunk, az összecsapás 82. percében elszabadult a pokol. Ekkor ugyanis a hazaiak csatárát, Bábskyt, a 16-oson belül a földre terítették a vendégek védői, Farkaš játékvezető azonban továbbot intett. Erre a párkányi játékosok azonnal körülvették a bírót, lökdösődés támadt a játéktéren, ahová állítólag néhány dühbe gurult hazai szurkoló is befutott. Mintegy tíz percet állt a játék, majd lassacskán csillapodtak az indulatok, végül is befejeződött az izgalmakban bővelkedő csata, melynek azonban folytatása is volt. A futballszövetség fegyelmi bizottsága a csapat rutinos védőjét, Marsal Zsoltot öt hónapos eltiltással sújtotta, ami annyit jelent, hogy a nevezett játékos csupán április 4-én, a negyediek elleni idegenbeli mérkőzése juthat ismét szóhoz. A pályaeltiltáson kívül 20 000 koronás büntetéssel sújtotta a párkányi klubot, mely a lapásiak videokameráján keletkezett kárt (2626 Sk) is kénytelen lesz kifizetni. A Juhcelpap otthonában a jövőben 15 rendezőnek kell majd szolgálatot teljesítenie a meccseken. A főrendezőként közreműködő Ján Železník valamint Ján Oravec, a helyi műsorközlő 2004. június 30-ig nem töltheti be tisztségét. Az illetékesektől megtudtuk, a Juhcelpap vezetése tudomásul vette a fegyelmi bizottság elmarasztaló, klubkasszát ürítő döntését. Nem élnek a fellebbezés lehetőségével. „No comment” – nyilatkozta lapunknak tegnap délelőtt Jozef Zlatňanský klubtitkár. Ugyanakkor megígérte, a Juhcelpap hivatalos állásfoglalását pénteken lapunkhoz is eljuttatják. Annyi biztos, az ominózus eset ellenére a párkányiak remekbe szabott teljesítményt produkáltak az őszi idényben, melynek legvégén osztálykülönbséggel verték a kiváló játékosokat felvonultató aranyosmarótiakat.

Fordított helyzetben vannak a balonyiak, akik a nagymegyeri futballpályán lejátszott idényzárón kétgólos vereséget szenvedtek a listavezető verebélyiektől. „Bennünket is a 13. fordulóban történt rendbontásért büntetett meg a kerületi szövetség fegyelmi bizottsága. A vágpattaiak elleni meccsen ugyanis néhány heves vérmérsékletű balonyi drukker nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a játékvezetőket, valamint a találkozó ellenőrét, Duba Ferencet. Elsősorban az egykori ligás bíró vette zokon a kritikát. Ő olyannyira veszélyeztetve érezte magát nálunk, hogy még a rendőrséget is kihívta a mérkőzés végén. Állítom, tettlegességre nem került sor nálunk” – elevenítte fel a történteket Vass László, a balonyiak klubelnöke. Nehezményezte, hogy a részrehajló, rendre a feljutásra törő vendégeket támogató bírókat senki sem vonja felelősségre. Még a mérkőzés ellenőre sem, pedig neki igazán az lenne a feladata. „Biztos forrásból tudom, a vágpattaiak és legutóbb a verebélyiek is lefizették a játékvezetőket. A vágpattaiak elleni vesztes találkozót (1:3) követően ráadásul a játékvezető azt mondta nekem, a vendégek egyik gólját lesállás előzte meg. Kérdem én, akkor miért nem érvénytelenítette a találatot? Ilyen előzmények után persze megsértődnek, ha a nézők szapulják őket. Nem könnyű feladat idegeket borzoló ítéleteik után rendet tartani a pályán” – kesergett a balonyi sportvezető. Őket „csupán” 12 ezer koronára büntette meg a szövetség, mely a rendezők számát ezentúl náluk is 15 főben határozta meg. A párkányiakéhoz hasonlóan a balonyiak főrendezője és műsorközlője, Matus Frigyes sem közreműködhet a mérkőzéseken a bajnoki évfolyam végéig. Az már csak hab a tortán, hogy Ján Oravec és Matus Frigyes esetében focikedvelő polgármestereket is büntetett a fegyelmi bizottság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?