Elsőként a kertváros rész lakóit motiválnák a szemét osztályozására

Érsekújvár
Érsekújvár |

Hosszúra nyúlt a vita, de semmilyen eredményt nem hozott a legutóbbi önkormányzati ülésen a szemétdíjat szabályozó általános érvényű rendelet módosítását illetően. Az érsekújvári képviselők nyár óta nem tudnak közös nevezőre jutni ebben a témában.

A kommunális hulladék elszállításával kapcsolatban több módosító javaslat hangzott el a császári-királyi lovardában tartott tanácskozáson.

Alig húsz százalék szeparál 

2012-től nem emelték a szemétdíjat a járási székhelyen, emiatt a városnak több, mint évi félmillió euró többletkiadása van a szemét elszállításával. Ha minden ezzel kapcsolatos kiadást a város lakosaira hárítanának, akkor évi 43 euró szemétdíjat kellene kérniük a lakosoktól. Nyolc évvel ezelőtt egy lakos évente 324 kilogramm szemetet produkált, 2019-ben már évi 435 kilogrammot. Az eredetileg beterjesztett városi rendelet alapján egységesen évi 12 euróval emelnék a szemétdíjat a járási székhelyen. Érsekújvárban évi 23 eurót fizetnek a hulladék elszállításáért a lakosok. A novemberi ülésen elhangzott, hogy Érsekújvárban a háztartási hulladékot a lakosok nem egész húsz, csupán mintegy 16-18 százaléka osztályozza. Egyfajta motivációs eszköz lehet, hogy a járási székhelyen lakók a gyűjtőudvarban jövő évtől évi 250 kilogramm helyett évi 500 kilogramm hulladékot adhatnának le ingyenesen, ha állandó lakhelyük van a városban. 

QR-kód bevezetése

Ivan Katona független képviselő hangsúlyozta, már hosszabb ideje érzékeli a városban, hogy igazából semmi sem történik a hulladékgazdálkodást illetően. A lakosokat nem ösztönzik kellőképpen a szemét osztályozására. Más képviselőtársaihoz hasonlóan javasolta a QR-kód bevezetését, elsőként a kertvárosrészben lévő családi házaknál. Kiderülhetne, hogy valóban szükséges-e hetente egyszer elszállítani a szemetet, vagy elegendő kéthetente. Lukáš Štefánik alpolgármester szerint nem biztos, hogy jó megoldás, mert ez újabb kiadásokkal terhelné a városi büdzsét. Peter Podbehlý független képviselő a számok tükrében is bemutatta a kertvárosban javasolt módosítását. „Érsekújvárban mintegy 3200 családi ház van, egy 120 literes kuka elszállításáért 1,46 eurót fizetnek a lakosok minden alkalommal. Ha két euróra emelnénk az elszállítási díjat, talán meggondolnák az érsekújváriak, hogy 52 alkalommal szállítsák el tőlük a szemetet 104 euróért, vagy beérnék azzal, hogy kéthetente viszik el a szemetet, és csak 52 eurót fizetnek. Jaromír Valent képviselő, a Brantner cég ügyvezető igazgatójaként reagált a javaslatra, mondván, ennél jóval bonyolultabb problémáról van szó, mert a szemét tárolása, illetve elszállítása kerül sokba, kénytelenek Koltára szállítani a szemetet. 

Titokban elhordják a szemetet 

Peter Velecký a városi hivatal pénzügyi osztályának a vezetője hangsúlyozta, hogy a  huszonhét kilométerre lévő Koltára akkor is fordulnia kéne a szemetes kocsiknak, ha néhány lakos környezettudatosan kezdené osztályozni a hulladékot, míg mások továbbra is igényelnék a heti egy alkalommal történő elszállítást. Velecký ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a QR-kód bevezetése, a leolvasók megvásárlása, az alkalmazottak betanítása mit sem ér, ha nem vásárolnak súlymérő berendezést a hulladékot elszállító autók ellenőrzésére. Ráadásul el sem tudja képzelni, hogyan vezetnék be ezt a rendszert később a lakótelepeken. A városi hivatal dolgozói azzal érveltek, hogy néhány héten át végeztek felmérést a családi házaknál azzal kapcsolatban, hogy heti egyszer, vagy kéthetente kellene elszállítani a szemetet. Félő, hogy ha a családi házakban élők az elszállítás gyakorisága alapján fizetnek majd szemétdíjat, akkor a többi szemetet a lakótelepeken lévő kukákba hordják el, amire már most is van példa. Nem kis felháborodást váltott ki, amikor rámutattak a városháza dolgozói arra, hogy néhány kertvárosban élő képviselő is ilyen módon szabadul meg a többlet hulladéktól. A heves és hosszadalmas vitának Ivan Katona módosító javaslata vetett véget, aki kérte, hogy halasszák el ismét, és csak a decemberi ülésen tárgyaljanak a szemétdíj emeléséről. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?