Elrabolta volna a 7 éves gyereket a család "barátja"

Pozsony |

<p>Egy gyermekrablást akadályozott meg a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség. A 41 éves Pavol O. azt tervezte, hogy elrabolja egy vállalkozó 7 éves fiát, váltságdíjként pedig 100 ezer eurót követelt volna. A család közeli &quot;barátjának&quot; terve azonban nem sikerült. Tettéért akár 20 évig is rács mögé kerülhet.</p>

A gyanúsított a vállalkozó család közeli barátja volt. Tettét már előre eltervezte, egy másik személyt is bevont az akcióba. A tervezett rablás előtt adóvevőket, autókat, jelzavarókat, fegyvereket, és mobiltelefonokat szerettek volna beszerezni. A rablás előtt az apa cégénél tüzet okoztak volna, ezzel csalogatták volna ki a szülőket a házból. A fiút pedig ez idő alatt rabolták volna egy, egy magyarországi helyre, és innen kérték volna a 100 ezer eurós váltságdíjat. Miután a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség tudomást szerzett az akcióról, elfogta a 41 éves Pavol O.-t.

A férfit a rendőrség több pontban is vád alá helyezi, nemcsak a rablás, zsarolás miatt ítélhetik el, de csalás miatt is, hiszen csalással 250 ezer eurót szerzett, melyet jótékonysági célra kellett volna felhasználni. A gyanusítottak egyike, Lucia O. e közben egy bankban dolgozott, és ebben a bankban volt az alapítvány számlája, rajta a 250 ezer euró. A  36 éves nő információkat szolgáltatott ki a számláról, a pénzmozgásról, az aláírási mintákról, ezzel segítve a csalást. Pavol O. hamis iratokkal hozzájutott a pénzhez.  
Pavol O. 12-20 éves börtöntüntetésre számíthat, társai 10-15 évre kerülhetnek a rács mögé.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?