Ellopták a gyerekeknek szánt adományokat

Ellopták a gyerekek adományait
Vágsellye |

Betörtek a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó Minibodka Polgári Társulás központjába, és ellopták azokat a karácsonyi adományokat, melyeket a járványhelyzet miatt még nem tudtak továbbítani a rászorulóknak.

Milan Daniel, a társulás alapítója a közösségi oldalon számolt be a történtekről és nem titkolta csalódottság, hogy a leginkább támaszra szorulókat fosztották meg a tolvajok. A vágsellyei rendőrség dolgozói rövid időn belül megtalálták az elkövetőt és előzetes letartóztatásba helyezték. A lakosok összefogásának eredményeképpen csaknem száz gyerek számára tették szebbé a karácsonyt a társulás tagjai. Milan Daniel elmondása szerint a kórházi kezelésre szoruló gyerekeknek szánt ajándékok tűntek el a Vág parti hídnál lévő központból. A tolvaj kifeszítette a bejárati ajtót, elektronikai cikkeket, ékszereket, kozmetikai árut lopott el, a rendőrségi jelentés szerint legalább ezerkétszáz eurós kárt okozva ezzel a társulásnak.

„Az ajándékok a ház földszinti könyvtárszobájában voltak, a gyerekek szerencsére a fenti hálóteremben aludtak”

– írta Milan Daniel. A rendőrség röviddel a betörést követően tartóztatta le a férfit, akiről kiderült, hogy másutt is garázdálkodott, több lopás és betörés van a rovásán. Renáta Čuháková nyitrai rendőri szóvivő arról tájékoztatta a sajtót, hogy karácsony előtt a férfi betört Vágsellyén a Fő utcai lakóház egyik pincéjébe és négyszáz eurót érő kerékpárt lopott el. A Pázmány Péter utcában betört egy kirakatot, ahonnan LED-lámpákat és antennát lopott el. Az eltulajdonított ajándékok egy részét is megtalálták a tettesnél, ezeket visszaszolgáltatják a társulásnak. A betörőt öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.

(szaz,sš)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?