Elkezdik a Kassa–Migléc gyorsforgalmi út építését

Pozsony |

<p>Egyre valószínűbb, hogy 2012 végére elkészül az R4-es gyorsforgalmi út Kassa és Migléc között, egészen a magyar határig.</p>

Ján Figeľ közlekedésügyi miniszter tegnap jóváhagyta, hogy a 14 kilométeres szakasz megépítésére a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) aláírja a szerződést a tender győztesével, a Skanska céggel. „A munkálatokra 30 hónapjuk van, tehát 2012 végéig átadhatnák az utat” – nyilatkozta Figeľ. A Skanska ajánlotta a legkedvezőbb árat, a Magyarországa vezető út költségeit 173 millió euróra becsülte. Ľubomír Vážny volt közlekedésügyi miniszter ezt a tendert sem akarta aláírni, mert a versenytárgyalásból kizárták a Váhostav társaságot, amely mögött a Smer egyik mecénásának tartott Juraj Široký áll. A miniszter magyarázatot kért a Skanskától, miért ilyen alacsony az árajánlatuk. Az ügyben a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) is ellenőrzést folytatott, s mint kiderült, az NDS a vizsgálatnál indokolatlanul zárt ki bizonyos cégeket a versenyből, s indokolatlanul követelt magyarázatot az árajánlat nagyságára. Az ÚVO szerint az NDS eljárása teljesen átláthatatlan volt. A Skanska kezdettől fogva állította, hogy árai reálisak, mert saját technológiájával lényegesen olcsóbban tudja kivitelezni a munkát, mint vetélytársai. (dem, sita)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?