Elkapták a férfit, aki nőket zaklatott, nyilvánosan maszturbált és cipőket lopott Pozsonyban

rendőrség

A csehországi férfit jelenleg több bűncselekménnyel gyanúsítják. Egy 67 éves nőt egy liftben, egy tanárt pedig egy alapiskolában zaklatott szexuálisan.

A rendőrség közölte, hogy a 48 éves csehországi férfit, aki 2022 áprilisában zaklatta és veszélyeztette a pozsonyi nőket, sikerült elfogniuk.

Tavaly áprilisában a férfi egy 41 éves nőre támadt rá egy lakásban, ahol letakart a száját és a földre lökte. A megtámadott azonban erősen küzdött és sikerült elkergetnie a támadóját, aki egy cipővel távozott.

Következő áldozata egy kiállítás kurátora volt, akit közvetlenül az Sznf téren lévő épületben támadott meg, ahol a kiállításnak helyet adtak. A támadó a következő szavakkal közeledett az áldozathoz: "ha nem akarod, hogy bántsalak, tedd, amit mondok". Ezután elkezdte csókolgatni a lábát, majd maszturbálni kezdett. Néhány perc múlva megköszönte a nőnek, és elmenekült a helyszínről - közölte a rendőrség.

Az év elején egy 67 éves nőt is megtámadott. Az áldozattal liftbe szállt, majd megállította azt és szexuálisan zaklatni kezdte. Ebben az esetben is elmenekült a bűncselekmény helyszínéről. Később egy általános iskola helyiségeibe is behatolt, és felkereste az egyik tanárt azzal a szándékkal, hogy pénzt adományoz. A helyzet hirtelen fordulatot vett, és a férfi késsel kezdte fenyegetni a nőt. A tanár félelmében elmenekült, a támadó pedig elhagyta az épületet.

A rendőrségnek sikerült azonosítania a férfit, és elfogatóparancsot adtak ki rá, ha bebizonyosodik bűnössége, akkor 8 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Jelenleg lopás, fenyegetés és garázdaság bűncselekménye miatt indítottak eljárást az ügyben, a szexuális zaklatással kapcsolatos bűntetteket még vizsgálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?