Éljenek a betegek a jogaikkal

lég
Lég |

2004-től működik a légi Vitalita nonprofit egészségügyi szervezet. 2019 májusában új rehabilitációs központot nyitott az agyi érkatasztrófa sújtotta páciensek számára. Slovák Gyula igazgatóval nemcsak az egészségügyi központ lehetőségeiről, hanem a betegek jogairól is beszélgettünk.

A néhai Benyovszky birtokon álló kastély maradványai, valamint néhány, a múlt század hetvenes éveiben épített és a közelmúltban felújított épület alkotja az egészségügyi komplexumot. Párját ritkító természeti környezetben, egy több hektáros, ősfákkal telepített és szakértelemmel gondozott park közepén áll a 30 férőhelyes rehabilitációs központ, a 94 ágyas hosszú távú betegségek kezelésére szakosodott osztály és a 92 férőhelyes idősek otthona. 

„Kováčová“ utódja
Két évvel ezelőtt a kováčovái Nemzeti Rehabilitációs Központ megszüntette az agyvérzés utáni rehabilitációra szoruló betegek fogadását, mert olyan nagy mértékben megnőtt a balesetek és egyéb traumák utáni kezelések iránti kereslet, hogy mesze nem tudták kielégíteni az igényeket. Szükséges volt egy új központ létrehozása, és mivel Légen már évek óta működött egy rehabilitációs központ a krónikus betegek részére, kézenfekvő volt a döntés. Aottak voltak a szakemberek, a tapasztalat, a tér. Nem kellett újrakezdeni, csak folytatni és bővíteni.

60 napos rehabilitáció
„Az orvostudomány fejlődésével elérkeztünk oda, hogy az évekkel ezelőtt reménytelennek minősített esetekben is meg tudjuk menteni egy ember életét. A gond ezután következik, mert nem elég megmenteni az életet, hanem önállóan és méltósággal élhetővé is kell újra tenni, ami szakavatott és hosszadalmas rehabilitáció nélkül szinte lehetetlen. A kórházakban természetesen szintén létezik poszttraumás rehabilitációs kezelés, de legfeljebb 10 napig tart. Csakhogy 10 nap alatt nem lehet megtanítani egy agyvérzésből megmentett beteget járni. Ezért van a mi intézményünk, ahol a páciensek huszonegytől hatvan napig tartó intenzív rehabilitációs kezelést kapnak. Nem egy sikertörténetünk van az olyan esetekről, amikor a beteg tolószéken érkezett, és a közel két hónapos kezelés után a saját lábán távozott. Ez az orvosaink számára is óriási elégtétel, mert amióta megnyílt ez a rehabilitációs osztály, már több sikerélményük van olyan gyógyulásokról amelyek szárnyakat adnak nekik. Saját elmondásuk szerint végre megtapasztalják munkájuk eredményét” – avat be az orvosok tapasztalataiba Slovák Gyula igazgató. 

A kezelés mindenkinek jár
A stroke – vagyis agyvérzés – már sajnos rég nem csak az idősebb korosztályt veszélyezteti. A légi rehabilitációs központban 1992-ben született páciensek is megfordultak. A megelőzés és az utókezelés egyaránt fontos, de amíg a megelőzés az egyén döntése, az utókezelés a légi központé, mert miután Kováčován megszüntették az agyvérzéses betegek rehabilitációs osztályát, Lég az egyetlen egészségügyi központ Szlovákiában, ahol foglalkoznak az ilyen betegekkel. A hatvannapos rehabilitációs kezelést minden rászoruló beteg kérheti, jogosult rá. A tapasztalat sajnos az, hogy ezt nem minden érintett beteg, illetve hozzátartozója tudja. Ezért is hangsúlyozza az igazgató, hogy éljenek a betegek a jogaikkal, és kérjék ezt az akár két hónapon át tartó rehabilitációs kezelést, amelyet a legtöbb egészségbiztosító teljes mértékben fedez, bár elbírálás alapján. 

A biztosító dönt
A www.vitalita-lehnice.sk honlapon részletes tájékoztatást kap minden érdeklődő a kezelés lehetőségeiről és feltételeiről. Minden rehabilitációs kérvényt a biztosítótársaság erre kijelölt orvosa, az agyvérzés súlyossága alapján bírál el és javasol, esetleg nem javasol további kezelésre. Egyértelmű kérdésünkre egyértelmű volt a válasz is: „Nem. Nem a páciens kora a döntő tényező, hanem a felépülés lehetséges perspektívája, de ezt is az egészségbiztosító dönti el. Javaslom, hogy minél idősebb valaki, annál körültekintőbben válasszon egészségbiztosítót” – figyelmeztet az igazgató. A két hónapos rehabilitációs kezelés költsége mintegy 5 ezer euró. Ha az egészségbiztosító nem hagyja jóvá a kezelést, de a páciens hajlandó megtéríteni az árát, a rehabilitációs központ vállalja a kezelését.

Gyógyír lehetett volna
Az eredeti sztratifikációs törvénytervezet sokkal több témakört ölelt fel, mint a későbbi, az elutasítás előtti hónapokban ellaposult változata. Nemcsak a kórházak szakosodásáról volt benne szó, hanem egyebek mellett az orvoshiányról is. Kezdjük a külföldi, Szlovákia esetében az ukrán orvosok példájával. Jelenleg ha egy Ukrajnában orvosi egyetemet végzett hallgató Szlovákiában szeretne elhelyezkedni, ahol akut orvoshiány van, először is ki kell fizetnie 500 eurót, majd abszolválnia kell egy olyan tesztet, amely a hatéves orvosi egyetemi ismereteket méri fel. Marián Petko, a Szlovák Kórházszövetség (ANS) elnöke próbaképp tesztelt néhány gyakorló kórházi orvost. Ezen a teszten egyikük sem ment át. Ha az ukrán orvos sem írja meg a tesztet, elveszíti az 500 eurót, és nem vállalhat munkát Szlovákiában, viszont  Csehországban és Németországban tárt karokkal fogadják. Szlovákiában pedig továbbra is marad az orvoshiány.

6 ezer felesleges ágy
Hihetetlenül hangzik, de mintegy hatezer felesleges akut kórházi ágy van. Ezek megszüntetése is a sztratifikációs törvénytervezet része lett volna. A hatezer akut kórházi ágyat Szlovákia-szerte a kórházak intenzív részlegén tartják fenn. Kihasználatlanul, mert nincs ennyi, intenzív kezelésre szoruló beteg. Szerencsére. Másrészt sajnos sokkal több a krónikus beteg és utókezelésre utalt ápolt, akiknek szükségük lenne a kihasználatlan intenzív részleg kórházi ágyaira.

Bővíteni kell az osztályt
Mindezek fényében és az eddigi tapasztalatok alapján is egyértelmű, hogy a rehabilitációs osztályt bővíteni kell, mert erre van leginkább igény. A Vitalita a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházzal együttműködve több, határon átnyúló együttműködési projektet is tervez Légen, az INTERREG HU/SK program keretében. A nagy projektek fórumában egy új tornaterem építését tervezik a már meglevő épület teraszának a befedésével. „Mert a páciensek számára nagyon fontos a környezet, az érzés, hogy nem egy alagsori sötét helyiségben végzik a megerőltető tornagyakorlatokat, hanem egy napsütötte, pozitív energiát sugárzó teremben, ami pluszenergiát ad” – vallja Slovák Gyula igazgató. Sőt, ezt továbbgondolva tervezik, hogy a parkba is rehabilitációs gépeket telepítenek tavasszal. 
Megvan a lehetőség
Slovák Gyula igazgató mindenkit arra buzdít, éljen a rehabilitációs központ kínálta lehetőséggel. Arra, hogy a betegek éljenek jogaikkal, ne engedjék, hogy ezek elvesszenek a rendszer szövevényességében. Nem mindenkinek sikerül teljesen felépülnie az agyvérzés következményeiből, de a lehetőség mindenki számára adott.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?