Elhunyt Oláh György matematikatanár

Komárom |

<p>Szombaton, 72 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Oláh György, nyugalmazott matematikatanár.</p>

A tanár úr nyugdíjasként is aktív maradt, most is előadóként tartózkodott a fonyódligeti matematikatáborban, ahol szombaton hajnalban lett rosszul; életét már nem sikerült megmenteni.

Gazdag pályafutás

Négy évtizedes tanári pályafutását Ekecsen kezdte, 1964-től a komáromi gimnáziumban dolgozott, nyolc évig a Nyitrai Pedagógiai Főiskola adjunktusa volt, 1978-tól pedig egészen nyugdíjba vonulásáig az Ipari Középiskola tanáraként tevékenykedett. Ezt követően még három évig a Mariánum Egyházi Gimnáziumba tanított. Nevéhez fűződik egyebek között a Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozó, a Gidó Bonifác Matematikai és Fizikai Napok, valamint a Felvidéki Magyar Matematikaverseny elindítása és éltetése. Munkáját számos elismeréssel díjazták, 2002-ben Komáromban Polgármesteri Díjat, 2005-ben Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat kapott, 2010-ben a Bolyai János Matematikai Társulat a Beke Manó Díj első fokozatával tüntette ki. Oláh György számos tanulmányt, szakkönyvet írt, aktív tagja volt a Csemadoknak, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének és a komáromi gimnázium mellett működő Öregdiákok Baráti Körének is.

A lehetőségeket mutatta diákjainak

A lapunk által 2010-ben vele készített beszélgetésben a tanár úr hitvallásként a következőket fogalmazta meg: „A jó tanár a lehetőséget mutatja tanítványainak. A könyvtár és a kutatás irányába tereli az érdeklődést, önálló véleményalkotásra és munkára ösztönöz, ugyanakkor tudásban, gondolkodásban, az anyanyelvhez, a hagyományokhoz való ragaszkodásban a tevékeny, művelt ember mintaképe.” Bevallotta azt is, hogy számos szakmai elismerés ellenére tanári pályája során a legnagyobb örömet a diákjai által elért sikerek jelentették számára.

Nyugodjék békében!  (vkm)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?