Hatvanöt éves korában elhunyt Lelkes Vince (1956–2021) helytörténész, újságíró.
Elhunyt Lelkes Vince helytörténész, újságíró
Gyermekkora óta Dióspatonyban élt. 1981–1986 között a Dióspatonyi Helyi Nemzeti Bizottság elnöke, 1986–1990 között a Dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság titkárságának vezetője, 1990–2006 között Dióspatony polgármestere, 2007–2010 között pedig a Csallóközi Városok és Falvak Társulása ügyvezetője volt.
Az országos Pro Pátria Honismereti Társulás egyik alapítója, majd alelnöke. Az 1970-es évek közepétől rendszeresen publikált a nyomtatott és elektronikus médiában, köztük az Új Szóban is.
Alapító főszerkesztője volt a Patonyföld című kistérségi havilapnak (2001–2010), társalapító főszerkesztő-helyettese az InfoCsallóköz című hetilapnak (2012), főszerkesztő-helyettese (2009–2011) a Csallóköz című hetilapnak, munkatársa a Paraméter.sk hírportálnak.
2014-től csallóközi községi periodikumokat szerkesztett: a kétnyelvű (szlovák–magyar) Noviny Veľkej Paky/Nagypakai Újságot, a Jányoki Hírnököt, a Nyékvárkony lapja című negyedéves újságot, 2018-tól a negyedévenként megjelenő Nagyabonyi Hírlapot.
Hely- és sporttörténeti dolgozatai több kötetben jelentek meg, részben az általa alapított Cecília Kiadóban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.