Elfogták a rablás gyanúsítottját

A tettes büntetett előéletű, miután elfogták, beismerte tettét.DunaszerdahelyNegyvennyolc órán belül a nyomára akadt a rendőrség annak az 57 éves férfinak, aki kirabolta és brutálisan megverte a 75 éves dunaszerdahelyi eladónőt.

A tettes büntetett előéletű, miután elfogták, beismerte tettét.

Dunaszerdahely

Negyvennyolc órán belül a nyomára akadt a rendőrség annak az 57 éves férfinak, aki kirabolta és brutálisan megverte a 75 éves dunaszerdahelyi eladónőt. A férfi a Múzeum utcában levő sarki kisboltot múlt hétfőn rabolta ki.

„A tettes délután fél három körül érkezett a kisboltba, elővett egy gázpisztolyt és a bevételt követelte, majd a pisztollyal a 75 éves eladónőt addig ütötte, míg a hölgy a földre nem zuhant. A tettes 120 eurót, egy karton cigarettát, az eladónő mobiltelefonját és ékszereit vitte magával” – értesítette lapunkat Mária Linkešová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Linkešová elmondta, a 75 éves nőt súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba és ma is ott ápolják. Az eladónő állapota olyan súlyos, hogy a rendőrök még mindig nem tudták kihallgatni. Az 57 éves férfit a rendőrök 48 órán belül elfogták. A büntetett előéletű férfi beismerte tettét. Rablásért és súlyos testi sértésért 10-től 15 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?