Elfogták a bűnbanda tagjait

SZÁZ ILDIKÓVágsellye. Elfogták a rendőrök annak a 19–21 éves férfiakból álló bandának mind az öt tagját, mely az utóbbi hónapokban rettegésben tartotta a város lakóit.

SZÁZ ILDIKÓ

Vágsellye. Elfogták a rendőrök annak a 19–21 éves férfiakból álló bandának mind az öt tagját, mely az utóbbi hónapokban rettegésben tartotta a város lakóit. Az állami és a városi rendőrség arra biztatja a lakosokat, merjenek bejelentést tenni.

„Közel harminc névtelen lakossági bejelentés érkezett utcai támadásokról, lopásról és zsarolásról. Voltak, akik a tettesek nevét is tudták. A bejelentéseket továbbítottuk az állami rendőrségnek” – tájékoztatott Peter Krokavec, a Vágsellyei Városi Rendőrség parancsnoka. A város önkormányzati honlapján adatlapot tettek közzé, bárki név nélküli bejelentést tehet, ha támadás érte vagy ilyesmit látott. A környezetvédelmi és közbiztonsági bizottság javaslatára postaládát helyeztek a városháza bejáratához, ahová szintén várják a megtámadott lakosok, vagy a szemtanúk bejelentését. Az állami rendőrség dolgozói Szálka akciónak nevezték el az utcai zsarolók, tolvajok és fosztogatók leleplezésére irányuló vizsgálatot. Néhány napja letartóztatták a tetteseket, két személyt vizsgálati fogságba helyeztek. Hosszú a bűnlajstromuk, legalább 9 esetet bizonyitottak rájuk, és további három ügyben gyanúsítottként szerepelnek. Lopásért 7-től 12, zsarolásért, személyi szabadság korlátozásáért 3-tól 8 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik őket. „Legnagyobb gondunk, hogy a lakosok a megtorlástól való félelem miatt nem merik bejelenteni, ha támadás érte őket. Szeretnénk megértetni az emberekkel, hogy csak úgy tudják megvédeni magukat és elkerülni az esetleges újabb támadást, ha felveszik a kapcsolatot velünk vagy az állami rendőrséggel” – mondta Krokavec. A rendőrség ugyanis csak abban az esetben indíthat eljárást, ha lakossági bejelentést kap, és akad, aki tanúskodni mer.

Négy vágsellyei alapiskolánál szereltek fel új kamerákat. Bűnmegelőzésre 9 ezer eurót kapott a város a kormánytól, a támogatásból két térfigyelő kamerát vettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?