Élen maradt a SFM

Récse. Idegenben zsákmányolt három pontot a III. liga pozsonyi csoportjának szenci listavezetője, a SFM együttese. Már a 15. percben vezethettek volna a vendégek, Poór lapos lövése azonban célt tévesztett.

Récse. Idegenben zsákmányolt három pontot a III. liga pozsonyi csoportjának szenci listavezetője, a SFM együttese. Már a 15. percben vezethettek volna a vendégek, Poór lapos lövése azonban célt tévesztett. Az ellentámadásból pedig a hazai Jančovič előtt adódott gólszerzési lehetőség, azonban a récseiek csatára is pontatlanul célzott. A folytatásban zömmel a két 16-os között pattogott a labda, a kapuk alig forogtak veszélyben. Jobbára ugyan a hazai játékosok birtokolták a labdát, a vendégek azonban figyelmesen védekeztek, gyors ellentámadásokkal kísérleteztek. A 37. percben ismét Jančovič ügyetlenkedte el a góllal kecsegtető helyzetet. Már a hosszabbításban jártak a csapatok, amikor az első félidő legvégén szögletrúgás után Brnula fejelt a hazaiak hálójába. A második játékrész első támadásából hasznot húztak a szenciek. A kezdőrúgás után a vendégek a szélvészgyors Kretter futtatták lyukra, aki egyéni akcióból növelte a SFM vezetését. A 60. percben Slamka a 16-oson belül szabálytalanul választotta el a labdától Kakašt, a megítélt büntetőt Poór higgadtan értékesítette. Ezt a momentumot követően a vendégcsapat játszotta a prímet, a 80. percben tíz főre fogyatkozott hazaiak erejéből még a becsületgólra sem futotta. RAČA– SFM SENEC 0:3 (0:1), gólok: Brnula (45.), Kretter (46.), Poór (60., 11-esből). Sárga lap: Ščibrány, ill. Bergendi. Piros lap: Ščibrány (Rača). SFM SENEC: Kučera-Kopriva, Fiľak, Poór, Petrovič–Kakaš, Brnula, Gažovič, Buček (69. Sabadoš)–Bergendi, Kretter (84. Mészáros). (rš)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?