Együtt a Bodrogközért

Királyhelmec. A helyi gimnáziumban csütörtökön délelőtt a szlovákiai és magyarországi polgármesterek, vállalkozók és civil szervezetek képviselői számára nemzetközi konferenciát rendeznek.

Királyhelmec. A helyi gimnáziumban csütörtökön délelőtt a szlovákiai és magyarországi polgármesterek, vállalkozók és civil szervezetek képviselői számára nemzetközi konferenciát rendeznek. A találkozó célja, hogy a résztvevők az egységes Bodrogköz fejlesztésének lehetőségeiről tárgyaljanak, valamint egy használható stratégiai tervezet kidolgozásának előkészítése. A rendezvényen szlovákiai és magyarországi politikusok, köztisztviselők és gazdasági szakemberek tartanak majd előadást. Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Gyurovszky László építésügyi és területfejlesztési miniszter a területfejlesztés jelentőségéről és a régiókra gyakorolt hatásáról, Bajor Tibor a MH főtanácsadója a vállalkozási övezetek szerepéről, Rigó Zoltán logisztikai szakértő pedig Tiszacsernyő és Záhony logisztikai együttműködéséről tart előadást. Slovák Gyula, az Építésügyi és Területfejlesztési Minisztérium vezérigazgatója az Európai Unió Interreg III A programjáról tájékoztatja a jelenlévőket, míg Felbermann Tamás, az Észak-Magyarország Vízügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság műszaki igazgatója a vízgazdálkodásnak a mezőgazdaságra és a térségfejlesztésre gyakorolt hatásáról beszél majd. A Vásárhelyi-terv megvalósításának Bodrogközre várható hatását Molnár Géza, a BOKARTISZ ügyvezető igazgatója vázolja. Kassa megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye fejlesztési terveiről és az együttműködés lehetőségeiről, formáiról és eszközeiről Gyárfás Ildikó, a BAZ Megyei Közgyűlés elnöke és Rudolf Bauer, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke tart előadást. A délután folyamán az egységes Bodrogköz útjai felújításának lehetőségeiről, az ITDH beruházásokat ösztönző és kereskedelemfejlesztő programjairól, illetve Királyhelmec és környékének befektetési lehetőségeiről is elhangzanak majd szakmai előadások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?