Egyszer mondtak csődöt

Illésháza. A nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában játszó illésházi csapat védelmében két egykori élvonalbeli labdarúgó, Miroslav Hirko és Tomáš Stúpala tüsténkedik. Hirko ráadásul a felső-csallóközieknél vezetőedzőedzőként is szerepet vállalt. Mondhatni jól zárt a tabella 13.

Illésháza. A nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában játszó illésházi csapat védelmében két egykori élvonalbeli labdarúgó, Miroslav Hirko és Tomáš Stúpala tüsténkedik. Hirko ráadásul a felső-csallóközieknél vezetőedzőedzőként is szerepet vállalt. Mondhatni jól zárt a tabella 13. lépcsőfokán telelő illésháziak védelme az őszi idényben, hiszen a Hirko-tanítványok tizenöt mérkőzésen csupán húsz alkalommal kapituláltak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tizenhattagú mezőnyben a defenzíva tekintetében a harmadik legjobb teljesítményt nyújtották. Az illésháziak védelme csupán a 13. fordulóban mondott csődöt. Ekkor ugyanis hazai környezetben megsemmisítő 0:5-ös vereséget szenvedtek az listavezető mocsonokiaktól. Ráadásul a vendégek az első félidő hajrájában 11 perc leforgása alatt (33-44.) négyszer találtak Kunyi kapujába. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?