Egyre több a törzsvásárló a régi vásárcsarnokban

Pozsony |

<p>Majdnem egy éve kezdte el szervezni az első termelői piac előkészületeit a Régi Vásárcsarnok Szövetség (Aliancia stará tržnica) a a régi vásárcsarnokban, melyet a főváros önkormányzata tíz évre bocsátott a rendelkezésükre.&nbsp;</p>

Fő céljuk a kezdeteknél az volt, hogy minél több környékbeli kistermelőt hozzanak össze minél több olyan pozsonyival, akinek fontos, hogy háztáji élelmiszert vigyen haza. A tavaly szeptemberi megnyitás óta lezajlott 15 piac. Egy átlagos szombaton nagyjából kétezer ember fordul meg a csarnokban, közölte lapunkkal a szövetség. „Sokan közülük már törzsvásárlók, és már a csarnokba lépve tudják, kihez kell menni a legjobb paprikáért, sajtért vagy sonkáért” – mutatnak rá közleményükben. A Régi Vásárcsarnok Szövetség célja egy év után sem változott. „Szeretnénk, ha még több pozsonyi találna rá a termelőjére, és újabb kistermelőknek sikerülne bebizonyítanunk, hogy egyre több az olyan vásárló, aki a veteményeskertet többre tartja a hipermarketnél” – szól a sajtóhír.

Ezért még több családi vállalkozásnak szeretnének teret adni a vásárcsarnok immár kéthetente zajló szombati piacain. Bérleti díjukat a piac népszerűsítésére, valamint az épület fenntartására fordítják. Jelentkezni lehet a prihlaska.staratrznica.sk internetes jelentkezési lapon.

A százéves épület ismét a fővárosi közösségi élet egyik fontos helyszíne lett, állapítják meg a szervezők. A kistermelői árukat egy ideje naponta kínáló U Paulíka élelmiszerbolt és a főzőiskola mellé augusztusban megnyílik a szódagyár, a játszóház és a kávézó. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?