Harmadik éve folyamatosan nő a városi és regionális tömegközlekedéssel utazó lakosok száma, tájékoztatott az Arriva közlekedési vállalat.
Egyre népszerűbb a városi és a regionális tömegközlekedés
Az Arriva 2024-ben közel 58 millió lakost szállított, ami annyit jelent, hogy az előző évhez képest 3,5 százalékkal nőtt a tömegközlekedéssel utazók száma.
A szolgáltatásainkat igénybe vevő utasok számának növekedése egyértelmű bizonyítéka, hogy 2024-ben tovább erősödött a tendencia, ami arra utal, hogy a lakosok visszatérnek a tömegközlekedéshez
- mutatott rá Michal Horák, az Arriva vezérigazgatója.
Horák egyúttal azt is megjegyezte, hogy a polgárok bizalma révén nem csak új munkahelyeket teremthetnek, de több forrást fordíthatnak a fenntarthatóság növelésére is.
2025-ben és 2026-ban az Arriva arra fog összpontosítani, hogy példaképpé váljon a fenntartható, innovatív tömegközlekedés kiépítésében
- jelentette ki a vállalat vezérigazgatója, aki arra is kitért, hogy ezt a célt elsősorban az új, nulla károsanyag-kibocsátású buszok számának növelésével szeretnék elérni.
A jövőbeli terveik között szerepel a toborzási program fellendítése. Erre elsősorban azért van szükség, hogy a fiatalok körében is népszerűvé tegyék a járművezetői szakmát, ezzel biztosítva a személyzeti utánpótlást.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.