Egyre nagyobb az igény a gondozói szolgálatra

A város tizenkét alkalmazottja segít a rászorulókon, a szolgáltatás tavaly 62 ezer euróba került.Nagykapos/KirályhelmecRészben állami támogatásból működtetné a város a házi gondozói szolgálatot.A nagykaposi önkormányzat legutóbbi ülésén elhangzott beszámoló szerint a város által működtetett szolgált

A város tizenkét alkalmazottja segít a rászorulókon, a szolgáltatás tavaly 62 ezer euróba került.

Nagykapos/Királyhelmec

Részben állami támogatásból működtetné a város a házi gondozói szolgálatot.

A nagykaposi önkormányzat legutóbbi ülésén elhangzott beszámoló szerint a város által működtetett szolgáltatás 2009 óta vehető igénybe. Gondozói szolgálatot bármely nagykaposi lakos igényelhet, aki nem tudja ellátni magát. A jogosultságot az orvosi szakvélemény alapján állapítják meg, és e szerint határozzák meg a rászorultság mértékét is, vagyis, hogy napi hány órás gondozásra szorul a kérvényező. A gondozók feladatai közé tartozik egyebek mellett a bevásárlás, a gyógyszerek kiváltása, az ügyintézés, a főzés, a takarítás, de ha a gondozott igényli, akkor a mosdatás is. A szolgáltatásért óránként 0,67 eurót kell fizetni.

Nagykaposon tavaly tizenkét gondozónő látta el ezt a munkát, közülük nyolcan teljes munkakörben, négyen pedig részmunkaidőben dolgoztak. 2016-ban tizenkét személy igényelt állandó ellátást, s mivel a lakosság itt is elöregszik, várhatóan bővülni fog a szolgáltatást igénylők köre. A város ezért a munka-, szociális és családügyi minisztériumtól igényel hozzájárulást, hogy a nagyrészt európai uniós forrásokból finanszírozott program keretében csökkentsék a város kiadásait. Nagykaposnak a gondozói szolgálat működtetése 2016-ban 62 634 eurójába került, a gondozottaktól, illetve a hozzátartozóiktól beszedett díjakból pedig mindössze 14 606 euró bevétele származott.

Királyhelmecen egy hasonló nyertes pályázat keretében 2016. május 1-jétől 6 új munkahelyet alakíthattak ki. Hat személy bérét teljes egészében fedezni tudták a támogatásból, nyolc gondozónő tizenegy helyi rászorulónak tudott segíteni. Idén január 1-jétől már tíz személyt foglalkoztathatnak, akik tizenhárom rászorulóról gondoskodnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?