Egyház és közösség konferencia Komáromban

Komárom |

<p>A Prudentia Társulás október 2-án a komáromi Duna Mente Múzeum dísztermében Egyház és közösség címmel konferenciát tart. Társszervezők a Pázmaneum Társulás és az Egy Jobb Komáromért polgári kezdeményezés.</p>

A konferencia 10 órától kezdődik a múzeum dísztermében, ahol Petheő Attila köszönti a megjelenteket. A délelőtt folyamán három előadásra kerül sor. Elsőként Elek László komáromi esperes A fiatalok keresztény szellemben való nevelése közös felelősségünk címmel tart előadást, majd a Jópásztor Alapítvány elnöke Farkas Zsolt atya Keresztény fiatalok a nemzet szolgálatában című előadása hangzik el. Harmadik előadóként Szalay György a Bencés rend közösségi tevékenységéről és restitúciós igényeiről beszél majd. Az előadások után szünet következik és büfé áll majd az érdeklődők rendelkezésére. 13 órától ThDr. Karaffa János a Pázmaneum elnöke Küzdelem a szlovákiai magyar püspökségért címmel tart érdekfeszítő előadást. Őt követi a komáromi Marianum igazgatójának Madarász Róbertnek az előadása Magyar tannyelvű egyházi iskolák jelene és jövője Szlovákiában elnevezéssel. Végül Molnár László a Human International karitatív szervezetet mutatja be a jelenlevőknek.

A konferenciáról Karaffa Attila, a Pázmáneum titkára tájékoztatta az Új Szó Online-t.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?