Egyesülnek a nagykaposi sportklubok

Nagykapos |

<p>Városi sportegyesületet szeretné létrehozni az Ung-vidéki település vezetése, a változtatástól hatékonyabb működést és átláthatóbb gazdálkodást remélnek.&nbsp;</p>

Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, jelenleg kilenc különböző sportklub működik a településen, melyeket kisebb-nagyobb összegekkel minden évben támogatnak. A labdarúgókat például átlagosan évi 30 ezer euróval, ám ezeknek az egyesületeknek a működésére gyakorlatilag semmiféle ráhatásuk nincs.

Az egyedüli lehetőség, hogy a főellenőr rendre megvizsgálja, hogy a megítélt támogatásokat a klubok a törvényeknek megfelelően használják-e fel, de a szervezetek vezető testületeiben a városnak nincs képviselete, ezért az érdekérvényesítés is komoly nehézségekbe ütközik. Éppen ezért városi sportegyesület létrehozását kezdeményezik, melynek kilenc szakosztálya lenne, a mindenkori testület tagjai közül néhányan pedig a vezetésben vagy a felügyelőtanácsban kapnának helyet.

A sportegyesület vagyonát egyebek mellett a helyi sportlétesítmények képeznék, ezzel azok kihasználtsága jelentősen javulhatna. A változtatás után a gazdálkodás is átláthatóbb lenne, arról nem is szólva, hogy a járulékos szervezetként vagy polgári társulásként működő egyesület a jövőben nagyobb támogatásokat is elnyerhetne. Ez az ötlet egyébként Nagykaposon már a korábbi időszakokban is fölmerült, ám a kezdeményezést 2008-ban az önkormányzat nem támogatta.

Szeptember első hetében Petrikán Péter polgármester egyeztetésre hívja a sportklubok vezetőit, hogy felvázolja nekik az elképzeléseit, illetve tisztázzák az összes vitás kérdést. Mivel a változtatás viszonylag hosszú jogi eljárást von maga után, az ügyet mielőbb az önkormányzat elé szeretnék terjeszteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?