Egy lövéssel végzett a menekülő fiatallal egy rendőr

Bankrablót keres a pozsonyi rendőrség

A tragikus eset csütörtök este Dunajó (Dunajov) községben történt a Csacai járásban.

A beszámolók szerint a rendőrök 23:00 óra előtt akarták megállítani a fiatal sofőrt Škoda típusú járművével, de az megpróbált elmenekülni. Végül egy házak közötti utcában állították meg. Mikor a járőrök kiszálltak az autóból a lodnói férfi ismét a gázra lépett, és elütötte az egyiküket.

A sebesült rendőr ezután még elővette a fegyverét és rálőtt a menekülő sofőrre, akit így halálosan megsebesített.

A járőr az ütközés során zúzódásokat szenvedett, jelenleg kórházban ápolják.

Lodnó község lakosai elmondták a Sme napiplapnak, hogy a fiatal férfit jól ismerte a rendőrség, mivel többször keveredett velük összetűzésbe.

„Az incidenssel kapcsolatban közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás” – közölte a lappal Gabriela Kremeňová rendőrségi szóvivő, majd hozzátette: „Az ügy további körülményei folyamatban lévő nyomozás tárgyát képezik, ezért további információkkal nem szolgálhatunk".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?