Edzés nélkül járnak bajnokira

Ipolyszakállos |

<p>A 860 lelket számláló településnek három focicsapata van, ez nem akármi a mai világban. A felnőttek a lévai területi bajnokság III. osztályának éllovasai, az ifik a kilencedik helyet, a diákok a negyedik helyet birtokolják a legmagasabb szintű területi bajnokságban.</p>

A felnőtteket jó tíz évvel ezelőtt még az első vonal sikeres alakulatai között emlegették, majd jött egy jókora zuhanás, úgyhogy esztendőkön át a legalacsonyabb bajnokságban tengették a hétvégéket. Négy éve ugyan a második osztályba tornázták fel magukat, ám csupán három évadot bírtak ott ki. Pillanatnyilag nagy az esélyük a legalacsonyabb osztályból való előrelépésre. Topán lendületet hozott„Keretünk tizenhét tagú, az ifik közül Csákvári Marián, Rák Patrik és Kvarda Péter egyre inkább helyet követel magának a nagyok kezdőcsapatában. Topán Jánosnak, úgy látszik, jót tett az egyéves ipolysági kitérő, visszatérésével lendületet hozott a középpályás sorba, erőszakosabban és harciasabban játszunk, és jól futballozunk. Egységes a kollektíva, általában mindenki hozza a formáját, és mindig akad egy-két egyén, aki jócskán hozzá is tesz még valamit. Fiatal a mi gárdánk, a legidősebb Ozsvald Arnold polgármester a maga harminchat évével” – avat be a részletekbe Zimerman Géza csapatvezető. Egyetlen botlásIszonyatos meccseket játszottak ősszel az ipolyszakállosiak. A tompaiak ellen már 9:0-ra vezettek az első játékrészben, a szünet után már ki sem jött az ellenfél az öltözőből. Egegen 6:0-ra diadalmaskodtak, Farnadon hétszer találtak a kapuba. Nem csoda hát, hogy 52 rúgott góljuk a legtöbb a mezőnyben. Soraikból került ki a legjobb gólvágó: Müller Richárd huszonkétszer volt eredményes. Az utolsó előtti fordulóban azonban megbotlottak. A málasiakkal szemben ugyan korán vezetéshez jutottak, ám Safár Attila edző védencei azonnal kiegyenlítettek. A folytatásban hiába hajtottak, szinte felszántották a pályát, de hadilábon álltak a góllövéssel, így maradt az 1:1, ami azért is volt óriási meglepetés, mert a többi tizenkét összecsapásból rendre győztesen kerültek ki. „A málasiak igazi mumusaink. Hosszú évek során nem vagyunk képesek őket legyőzni. Nemrégen egy barátságos meccsen már háromgólos előnyünk volt ellenük, és mégis elbuktuk a találkozót” – jegyzi meg Zimerman Géza. Edzéspótló meccsekSajnos a játékosoknak munkahelyi és iskolai elfoglaltságuk miatt nincs lehetőségük látogatni a hétközi közös gyakorlásokat. Az edzéseket előkészületi meccsekkel igyekeznek némileg pótolni, a téli szünetre is már közel tíz összecsapást kötöttek le, elsősorban a környező falvak csapataival. „Tavaszi sorsolásunk jóval nehezebb az őszinél. A négy erős, utánunk loholó alakulat otthonába látogatunk. Nagyon össze kell magunkat szedni, hogy megtartsuk hétpontos előnyünket a tabellán. Végső célunk azonban a magasabb osztályba való kerülés” – nem titkolja elvárásaikat a csapatvezető. Ábel Gábor 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?