Dunaszerdahelyre vezetnek a nagytapolcsányi gyilkosság szálai

Pozsony |

<p>Őrizetbe vett a rendőrség ma reggel öt személyt, akik alaposan gyanúsíthatók egy nagytapolcsányi vállalkozó, Jozef Mišenka meggyilkolásával. A férfit július 20-án lőtték le Nagytapolcsányban.</p>

A 34 éves vállalkozó autójára 30 géppisztolylövést adtak le.

Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány szerint a gyanúsították előkészítették a gyilkosságot, beszerezték hozzá a fegyvert és a járművet, valamint további eszközöket. A rendőrség az elfogásokat követően kilenc házkutatást végzett. Ezek során géppisztolyokat, álarcokat, és egyéb eszközöket foglaltak le, melyeket vélhetően bűncselekmények elkövetéséhez használtak.

Spišiak elmondta: az elfogott személyek nagyszombati, nagytapolcsányi és dunaszerdahelyi szervezett bűnözői körökhöz köthetők. További két személyt egyelőre bűnpártolás gyanújával vettek őrizetbe.

Daniel Lipšic belügyminiszter díjazta, hogy a hatóságoknak gyorsan sikerült a tettesek nyomára bukkanni, egyúttal emlékeztetett, ez az első szervezett bűnözői körökhöz köthető gyilkosság, melyet a választások óta az új vezetéső rendőrségnek sikerült felderíteni.

A házkutatások során az egyik őrizetbe vett személy családtagja megsérült: mivel a rendőrökre támadt, kézen lőtték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?