Dunaszerdahelyi nemzetközi borverseny: MUN-DUS 2013

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A nem nyilvános degusztáció április 13-án volt, 90 borkóstoló 18 bizottságban értékelte a 750 bormintát. Összesen 264 érmet osztottak ki, köztük 7 Championt, 7 nagy aranyérmet és 131 aranyérmet. Bartalos Gyula, a rendezvény lelke és főszervezője elárulta, többet is kioszthattak volna, ha a Nemzetközi Borász Szövetség előírása nem korlátozná az érmek számát. Arányuk nem haladhatja meg a 30 százalékot. A dunaszerdahelyi versenyen a benevezett borok 78 százaléka bizonyult éremre érdemesnek. „Lehet, hogy ez a korlátozás nem tűnik egészen igazságosnak, de a kóstolás pontokra megy, és az adott bornak az elnyert pontszám az értéke, még akkor is, ha az érmet nem tudjuk hozzá kiadni” – magyarázza.

A 750 mintából 298 volt hazai, a többi külföldi. Tizenöt országból érkeztek borok, nyolc országból a degusztátorok. Köztük volt Francisco Javier Carmona is, a sommelierek franciaországi szövetségének elnöke, aki már másodszor vett részt a Mun-duson, s kijelentette, bármikor szívesen jön, ha hívják, mert a verseny nívós.

Nem egyik napról a másikra lett ilyen a Mund-dus. Előzményei jó harminc évvel ezelőttre nyúlnak vissza, amikor néhány dunaszerdahelyi borász elhatározta, hogy verseny döntse el, melyikük bora a legjobb. „Fiatal voltam, szerettem a szervezést, ezért engem bíztak meg vele. Én meg olyan buldogtermészetű vagyok, hogy amibe belevágok, azt már nem engedem el. A helyi rendezvény fokozatosan fejlődött járásivá, regionálissá, majd amikor 1985-ben felvettük a kapcsolatot a soproniakkal, nemzetközivé. Különösen miután a soproniak elhozták osztrák borász ismerőseiket is” – emlékezik vissza Bartalos Gyula, aki bevallása szerint mindig úgy érezte, hogy a csallóközi borban több van, mint általában hiszik. „Sokat fejlődött az itteni borászat. A több mint három évtized alatt szinte a szemem előtt változott meg a bor világa. Régen, ha valakinek volt négy különböző fajta szőlője, azonnal összeházasította, csinált belőle egy bort. Ma ez épp fordítva van. Most is van egy-két házasítás, de valójában a fajtajelleg a meghatározó.”

Kérdésemre, miért nem rendezik meg évente a versenyt, Bartalos Gyula a szervezésével járó rengeteg munkára hivatkozik. „A dolog nem ér azzal véget, hogy elbíráltunk 750 bormintát. Minden egyes borásznak levélben köszönöm meg a részvételét, és mellékelem a prospektust, hogy tudja, hány pontot ért el. Ezek az emberek érzik, hogy tiszteljük a munkájukat, ezért is kedvelik a Mun-dust. És ez csak a lezajlott verseny, de hol van még a következő? Kiváló segítőtársaim vannak, de így is háromhavi intenzív munka az előkészítése.”

A sok teendő ellenére Bartalos Gyula élvezi, amit csinál, mert, mint mondja, értelme és perspektívája van: „Két hete volt Madridban egy nagy borverseny, és Szlovákia több érmet szerzett, mint Franciaország. Akkor mindenki felkapta a fejét. Eljutottunk oda, hogy a szlovákiai borok ott vannak a legjobbak között, számolni kell velük. És ez nagyszerű dolog.” (vk)