Dunaszerdahelyen csökkent az újszülöttek száma

DS
Dunaszerdahely |

Egy pozitív év után tavaly ismét csökkent a járási székhely lakossága. A városi hivatal közleménye szerint a natalitás és a mortalitás kedvezőtlen alakulása miatt gyérült a népesség.

2017-ben csökkent Dunaszerdahely népessége, 2018-ban viszont ötven fővel gyarapodott. Akkor eggyel több gyerek született, mint 2017-ben és kevesebben haltak meg. A városi hivatal tájékoztatása szerint 2019 végén a város lakossága közel 22 800 fő volt, ötvenkilenccel kevesebb, mint 2018-ban.

„2019-ben is magasabb volt az elhalálozások száma, mint a születéseké. Kétszázötvennyolc dunaszerdahelyi lakos hunyt el, ez a szám az elmúlt 20 évben soha nem volt ilyen magas. Ehhez képest csupán százkilencvenöt dunaszerdahelyi újszülött látta meg a napvilágot. Legutóbb 2015-ben volt arra példa, hogy a születések száma meghaladta az elhalálozásokét?”

– tájékoztat a hivatal a honlapon.

A szülők leggyakrabban a Kristóf, a Dominik, a Dávid, a Máté és a Noel nevet adták a kisfiúknak, a lánynevek közül az Emma, a Dóra, a Lilien, a Viktória és a Sofia volt a legnépszerűbb. Tavaly százhuszonhat pár döntött úgy, hogy összeköti az életét, nyolcvannyolc polgári és harmincnyolc egyházi esküvőt tartottak Dunaszerdahelyen.

Tavaly kiegyenlítődött a városba beköltözők és az onnan elköltözők aránya. Ötszázegy új lakos jelentkezett be állandó lakhelyre a városba, néggyel kevesebben költöztek el Dunaszerdahelyről. 2018-ban magasabb volt az új lakosok aránya, akkor több mint hatszázan költöztek a járási székhelyre, de többen is költöztek el onnan.

A városban hűségkártyával is motiválják a lakosokat arra, hogy bejelentkezzenek a hivatalban, valamint a helyi illetékek befizetésére. Az kaphatja meg a különböző kedvezményekre feljogosító kártyát, akinek nem tartozik a városnak. Az eddigi hűségkártyát év végéig használhatták a lakosok, január végéig postázzák az új kártyákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?