Drogterjesztőket fogtak el Tornalján és Sajógömörben

herbál
Tornalja/Sajógömör |

Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények ügyében nyomoz a rendőrség Nagyrőce környékén. „Januárban indult vizsgálat egy férfi ellen, akinek nejlonzacskóba csomagolt zöld színű szárított növény volt a hátizsákjában – mondta Mária Faltániová, a Besztercebányai Rendőr-főkapitányság szóvivője.  Hozzátette, a lefoglalt anyagot szakértői vizsgálatra küldték.

 

„A vizsgálat megerősítette, hogy a zacskókban herba néven ismert szintetikus pszichoaktív anyag volt. A nyomozó vádemelési javaslatot tett az ügyben egy 24 éves sajószentkirályi (Kráľ) férfi ellen. Ha a bűnössége beigazolódik, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető" – mondta Faltániová.

Egy másik, kábítószerrel kapcsolatos ügyben is nyomoznak a nagyrőcei rendőrök, a gyanúsított tavaly július óta rendszeresen terjeszti a drogot Sajógömörben és környékén. Öt eurót kért egy adagért. Az elkobzott anyagot szakértői vizsgálatra küldték” – zárta a szóvivő.

A herba néven ismert anyag szárított növényeket tartalmazó pszichoaktív szer. A rendőrség szerint a terjesztők túlnyomó része felnőtt, a fogyasztók pedig főként fiatalkorúak. A herbát, mivel olcsó, a szegények drogjaként is emlegetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?