Dőrék és Sőrék menete

dőrejárás

Csallóköz szerte, több faluban ment a dőrejárás a hétvégén. Lapunk az egyik legrégebbire, a Hodosi Dőrejárásra volt hivatalos, amelyet már a kilencedik alkalommal szerveztek a faluban.

Nem is egy, hanem mindjárt két falu Dőréi és Sőréi gyűltek össze az indulásnál. „Annak idején Hodos kezdte, de pár évvel ezelőtt társultunk Nagyabonnyal és most már mindkét falu utcáit bejárjuk, hiszen a két község szinte teljesen összeér” – meséli az előzményeket Győri Béla a Hodosi Csemadok elnöke és az akció szervezője. Az egyik falu adja a vőlegényt, a másik a menyasszonyt. Ők ketten azok, akik a farsangkor zajló mulatságok alatt nem keltek el, nem találtak párra, így a dőrejárás idején találnak egymásra és kelnek is egybe. Ebben az évben Hodosból indult a menet és Nagyabonyban ért véget, ahol egyben minden földi jóval meg is vendégelték a résztvevőket. Természetesen a kiindulási pontnál, a hodosi kultúrháznál sem szenvedtek hiányt semmiben a résztvevők, megkapták a szükséges étel-ital erősítést, a hosszú, fáradságos menethez, amely előttük állt. Az ifjú pár a pappal, a javasasszonnyal és az egész „másznéppel” (másznép azért, mert a nagy vigasság után már csak mászni tudnak) először körbejárták az utcákat, majd az utolsó stáción összeadja őket a pap, amit nagy eszem-iszommal ünnepelnek meg mindannyian. Az egész délelőttön át tartó menet több portán is megállt, ahol a lakók mindenféle, farsangra jellemző ínyencséggel, kedveskedtek a résztvevőknek. Elsősorban füstölt finomságokkal, de a Dőrék és Sőrék a fánkot és a finom nedűket sem vetették meg. Minden porta, amelyet a menet megtisztelt azzal, hogy köszöntötte az ott lakókat, igyekezett a legjobbat nyújtani, hiszen a menet részese volt a Drótos is, akinek az volt a feladata, hogy annak a portának a kapuját, ahol nem fogadták megfelelő bőséggel a felvonulókat, jó alaposan bedrótozza, hogy lakói Húsvétig ki se tudjanak lépni rajta.

Annak idején a dőrejárásban csak férfiak, azaz a Dőrék vehettek részt, egyetlen nő lehetett jelen, az pedig a cigány javasasszony volt. Mára már megenyhültek a feltételek és nők ( ők a Sőrék) is részt vehetnek a menetben, illetve, ahogyan a férfiak jellemezték : „beverekedték magukat”, sőt úgy néz ki, a nők vannak többségben, náluk nagyobb a bohóckodási kedv.

Az indulást Hodosban, majd a befejezést Nagyabonyban egyik polgármester sem hagyta ki. Gányovics Julianna nagyabonyi és Balódi László hodosi polgármesterek egyöntetű véleménye volt, hogy öröm részt venni egy igazi „élő” akción, amely szervezésében összefog a falu, tisztelik a múltat és aktívan ápolják, viszik, adják tovább a hagyományokat és aktívan vesznek részt a közösség építésében. Legyen ez, a Dőrék és Sőrék üzenete.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?