Díszpolgár lett az egykori farkasdi kitelepített

<p>Farkasd. Hétvégén tartották a hagyományos Farkasdi Őszi Vásárt, Barcsné Csizmadia Margit Farkasd tiszteletbeli polgára lett. A kitüntetett az ünnepi megnyitón vette át a díszpolgári címet.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Barcsné Csizmadia Margit a község jó hírének terjesztéséért, a kitelepítettek és a szülőföldön élők közötti kapcsolatok ápolásáért érdemelte ki a díjat. Farkasdon született, ötéves volt, amikor családjával el kellett hagynia a falut. Békéscsabán egy munkacsoporttal dolgozik a kitelepített és az itthon maradt magyarságért. 2011-ben a Vágfarkasdtól a Viharsarokig című dolgozatával megosztott első helyezést ért el a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma Életút című pályázatán. A díjazott kiemelte a szülőföld és a gyökerek fontosságát. „Én ide tartozom, ehhez a népcsoporthoz, amibe beleszülettem. A világon sehol nem fűznek olyan szálak bennünket az emberekhez, mint a szülőföldünkön. Köszönöm, hogy visszafogadtak és a szívem fele itt maradhat” – mondta a kitüntetett.

Idén száznyolcvan árus kínálta portékáját a hétvégi vásáron. Magyarországról, Erdélyből és Szenegálból is érkeztek árusok a Vág menti településre. Elsősorban cipő és ruhanemű szerepelt a kínálatban, de volt kürtőskalács, kézműves- és borudvar. Disznótoros ételeket is kóstolhattak a Farkasdra látogatók. A vásár története 1794-re nyúlik vissza, amikor a község mezővárosi rangot kapott I. Ferenctől. Évente négy vásárt rendezhettek, amelyek nagyban elősegítették a falu gazdasági fejlődését. A község a kilencvenes évek elején megújította a vásárok hagyományát, minden évben október első hétvégéjén tartják az őszi vásárt. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?