Diplomaosztó Komáromban

Komárom. „Önök az első szlovákiai végzőseink, akik már a Nyugat-Magyarországi Egyetem diplomáját kapják” – mondta ünnepi beszédében Cseh Sándor, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola főigazgatója.

Komárom. „Önök az első szlovákiai végzőseink, akik már a Nyugat-Magyarországi Egyetem diplomáját kapják” – mondta ünnepi beszédében Cseh Sándor, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola főigazgatója. Az intézmény ugyanis – önálló karként – már az említett egyetem keretében működik, Révkomáromi Konzultációs Központjának idén végzett 34 szlovákiai pedagógushallgatója tehát egyetemi oklevelet vehetett át. A diplomaosztó ünnepségre július 3-án, szombaton került sor Komáromban. A Tiszti Pavilon díszterme zsúfolásig megtelt az ország számos régióját képviselő végzősök hozzátartozóival, ismerőseivel. Az okleveleket Cseh Sándor adta át az újonnan végzett pedagógusoknak, aki közül Nagy Márta Apáczai Emlékérmet is kapott. A főigazgató egyben köszönetet mondott a Komáromi Városi Egyetem igazgatójának, Sidó Zoltánnak az itteni konzultációs központ működéséhez nyújtott támogatásért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?