Diószegen marad a főiskola

Diószeg |

<div>Befejeződtek a városvezetés és a Danubius Főiskola közötti tárgyalások. A város csökkentette a bérleti díjat, egyelőre Diószegen marad a főiskola.</div><div>&nbsp;</div>

Az épület, amiben a Danubius főiskola működik, a városé. A főiskola korábban 2019-ig szóló bérleti szerződést kötött a várossal. Júliusban az épület rossz állapotára hivatkozva szerződést bontottak. Ősszel többször egyeztetett az iskola és a városvezetés. Szabó Antal, Diószeg polgármestere hangsúlyozta, kompromisszumot keresnek. A polgármester lapunknak elmondta, sikerült megegyezni a főiskolával, közel harmincöt százalékkal csökkentették az épület bérleti díját. A Danubius évi hatvanezer euróért bérelte az épületet. „Az iskola havi ezer euró bérleti díjat kínált. Részünkről a harmincöt százalékos csökkentés volt az utolsó felkínált lehetőség. Alacsonyabb összegről nem kötöttünk volna szerződést” – nyilatkozott Szabó Antal. Hozzátette, az iskola határozatlan időre szerette volna módosítani a szerződésben szereplő 2019-es dátumot, ebbe nem egyezett bele a város. Azt is meghatározták, kinek a kötelessége az épület karbantartása. „Idén mintegy huszonnégyezer eurót költöttünk az épületre. Vannak olyan hibák, amelyek az épület elöregedésével kapcsolatosak, ezeket a városnak kell kijavítania. Ha azonban leesik egy darab vakolat, a helyreállítás a főiskola dolga” – folytatta a polgármester. Miroslav Daniš, a Danubius rektora elmondta, elégedettek a tárgyalások eredményeivel. „Úgy érzem, a választások előtti időszak is rányomta a bélyegét a tárgyalásokra” – mondta a rektor. A főiskola korábban nemcsak székhelyével, hanem nevével is Diószeghez kötődött, a Diószegi Főiskolát év elején nevezték át, azóta Danubius a neve. Az intézmény 2007 óta bérli a Richter utcában található épületet. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?