Díjugratás a Bodrogközben

Perbenyik. A hét végén a helyi középfokú mezőgazdasági szaktanintézet a község sportpályán díjugratóversenyt szervezett.

Perbenyik. A hét végén a helyi középfokú mezőgazdasági szaktanintézet a község sportpályán díjugratóversenyt szervezett. A megmérettetés – melyet a bodrogközi településen már nyolcadszor rendeztek meg – a Szlovák Lovassport Szövetség hivatalos versenynaptárában is szerepel, így a versenyzők teljesítményét neves szakemberekből álló zsűri értékelte. A perbenyiki díjugratóra 18 lovasklub több mint 50 lovat nevezett be, s a versenynek – a Nyíregyházi Főiskola csapata részvételével – most először külföldi indulói is voltak. A helyi mezőgazdasági szaktanintézetben a diákok lótenyésztéssel kapcsolatos ismeretekre is szert tehetnek. Az iskola az elmúlt években a díjugratón saját versenyzőket indított. Az idén a résztvevők három cím elnyeréséért különböző nehézségi fokozatú pályákon mérték össze tudásukat, és külön kategóriában gyerekek is versenyezhettek. Perbenyikben szórakoztató programok, sörivóverseny, hortobágyi csikósbemutató és kirakodóvásár várta az érdeklődőket, a szervezők tájékoztatása szerint a látványosság több mint 2000 nézőt vonzott. A községben a lovassportnak nagy hagyományai vannak, hisz a mezőgazdasági szaktanintézetnek otthont adó kastély egykori tulajdonosa, gróf Majláth József, már a századfordulón rendezett itt versenyeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?