Digitális függőség és detox

Récsei N., Szemet E.
Galánta |

A digitális eszközök, a közösségi oldalak veszélyeiről, függőséget okozó káros hatásaikról beszélgetett Récsei Noémi Szemet Edittel a Galántai Könyvtár beszélgetőest-sorozatának legutóbbi részében. A pszichológus szakembertől ötletek is elhangzottak, hogyan kerülhetjük el, hogy az okoseszközök uralják az életünket.

Ismét remek és tartalmas estét tölthettek el azok, akik részt vettek Récsei Noémi újságíró, televíziós műsorvezető és a Galántai Könyvtár közös programsorozatának következő, sorban a harmadik részén. Most Szemet Edit pszichológus volt a beszélgetőtárs. Récsei Noémivel az Esterházy-kastély pincéjében például olyan kérdésekre keresték a választ, hogyan kerülhetjük el, hogy az okostelefonunknak vagy más digitális eszközünknek teljesen a függőivé váljunk, ha már függővé váltunk, hogyan változtathatunk ezen, illetve milyen egyszerű módszerek vannak arra, hogy korlátozzuk ezeknek az eszközöknek a használatát. Récsei Noémi, a beszélgetést néhány elrettentő, de mindenképpen elgondolkodtató adattal kezdte. Megtudtuk, hogy az iskolások életük egyharmadát töltik az újmédiumok, vagyis az okostelefonok, a táblagépek és a laptopok használatával, valamint többet kommunikálnak ezeken az eszközökön keresztül, mint szemtől szemben. Szemet Edit azzal egészítette ki, hogy ez azért is aggasztó, mert pszichológiai vizsgálatokkal kimutatták, hogy a gyerekek gátoltakká válnak az érzelmek felismerésében, hiszen azokat többször látják a képernyőn, mint a valóságban. Számos példát hallottunk tőle arról, hogyan szippantanak be minket az említett eszközök, amelyek úgy működnek, mint a drog. Mivel az agyunk állandóan ki van éhezve az ingerekre, ezért alkalmas például a telefon arra, hogy folyamatosan küldje az ingereket az agynak és egyúttal meg is jutalmazza a használatért.

„A telefonfüggőség esetén ugyanazokat a tüneteket produkáljuk, mint az alkohol- vagy drogfüggők. Az elején kialakul egyfajta tolerancia, vagyis egyre többet és többet kell néznünk a telefonunkat, majd megjelennek az elvonási tünetek: elkezdünk sóvárogni, idegesek leszünk, ha nem vehetjük a kezünkbe a telefont, kényelmetlenül érezzük magunkat, ha nincs velünk. Folyamatosan azon gondolkodunk, hogy mit kellene csinálni a telefonnal, például üzenetet írni, bejegyzést közzétenni a közösségi oldalakon. Végül eljutunk a kontrollvesztésig, amikor már a telefon uralja a mindennapjainkat, bevisszük a mosdóba, a hálóba, a fürdőszobába, tehát folyamatosan nálunk van. A legnagyobb függőséget a nyerőgép okozza, mert az agyunk megtanulja, hogy ha egyszer kaptunk egy pozitív ingert, vagyis valami jó történt velünk, felszabadult a dopamin hormon, akkor arra számítunk, hogy legközelebb is jó dolog történhet velünk, folyamatosan arra a kellemes, jó dologra várunk. Hihetetlenül erős az agyunk ingeréhsége és a telefon pontosan ezt tudja csillapítani”

– magyarázta. Szóba került az is, hogyan tudják az okoseszközök az alvásciklusunkat megzavarni, felborítani a hormonszinteket, hogyan veszítjük el az elmélyült és kritikai gondolkodás képességét, hogyan strukturálhatják át az agyunkat. A műsorvezető megemlítette, mennyire fontos lenne a biztonságos internethasználatot az iskolában tanítani a gyerekeknek, hiszen a virtuális térben rengeteg veszély leselkedhet rájuk. A pszichológus beszélt egy új jelenségről, amelyet a szakemberek virtuális autizmusnak neveztek el, ami nem más, mint az elakadások az érzelemfelismerésben és a beszédfejlődésben. A hallgatóságot megnyugtatta, hogy ezek visszafordítható folyamatok, de nagy valószínűséggel szakember segítsége kell hozzá. A beszélgetés utolsó részében arról értekeztek, hogyan szerezhetjük vissza az irányítást az eszközhasználat és azzal együtt az életünk fölött. A pszichológus szerint a legfontosabb, hogy tudatosan, célirányosan használjuk a mobilunkat, szabjunk meg határokat, idő- és térbeli korlátokat. Hangsúlyozta, mennyire fontos lenne kijelölni olyan napokat, napszakokat, amikor kikapcsoljuk a telefont, vagy legalább az internetet. Azt is megtudtuk tőle, hogy bármilyen függőségről csak úgy lehet megszabadulni, ha mással helyettesítjük. A telefon-, táblagéphasználatra fordított idő egy részét például könyv- vagy újságolvasással, sportolással, kézimunkázással vagy bármilyen más aktivitással tölthetjük el. A Galántai Könyvtárban számos hasznos és érdekes könyv található a témával kapcsolatban, ezekről szintén elhangzottak információk. Az intézmény és Récsei Noémi legközelebb november 29-én várja az érdeklődőket, amikor Tóth Erzsébet Fanni lesz a műsorvezető beszélgetőtársa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?