Dercsikai futballcsoda

Dercsika. A kis csallóközi település képviselői újonc létükre kiváló eredményt produkáltak a dunaszerdahelyi járási bajnokság I. osztályában, hiszen egy pont előnnyel az élen telelnek. Érdekességnek számít, hogy a „félidei” listavezetőt az I. osztályú képesítéssel rendelkező lengyel Dariusz Pawlovicz irányítja.

A dercsikaiak idénynyitót megelőző csapatképén Dariusz Pawlowicz vezetőedzőt csíkos mezben az első sor közepén láthatjukÖrzsik Ödön felvételeDercsika. A kis csallóközi település képviselői újonc létükre kiváló eredményt produkáltak a dunaszerdahelyi járási bajnokság I. osztályában, hiszen egy pont előnnyel az élen telelnek. Érdekességnek számít, hogy a „félidei” listavezetőt az I. osztályú képesítéssel rendelkező lengyel Dariusz Pawlovicz irányítja. ”Engem mindig is vonzottak az új kihívások. Nem a bentmaradás te tőlem a klubvezetés. Az első három közé való kerülés volt a rajtnál a végcél, amit féltávnál sikerült is túlszárnyalnunk. Az első helyről fordulunk, tavasszal a feljutásra törekszünk” – nyilatkozta az Új Szó-nak a tréner. Nyáron új szerzemények is érkeztek a csapathoz. Köztük a bakaiak két egykori kiválósága, Mandák Imre és Mórocz Mihály, a bősi Derzsi Tamás, illetve a két királyfiakarcsai fiatal tehetség, Hacsik János és Bíró Tibor. Pawlowicz-tanítványok várakozáson felül teljesítettek, a legkevesebb gólt (13) kapták, a legtöbbet (41) rúgták az erős mezőnyben. Mindössze 3 alkalommal húzták a rövidet. A 9. fordulóig sikerült megőrizniük veretlenségüket. Akkor most akár elégedett is lehetne az igényes szakvezető. „Azért akadtak hiányosságok is. Játékosaink lélektanilag nem tudtak megbirkózni az esélyesebb csapat elvárásaival, olykor hiányzott a kívánt taktikai fegyelem. A mérkőzéseken rengeteg gólhelyzetet hagytunk kihasználatlanul. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt ősszel a két védő, Hacsik és Derzsi, illetve a középpályás Varga Gábor nyújtotta. A legjobb góllövőnknek Mórocz bizonyult – fogalmazott Pawlowicz. A jó eredmények további összetevői közé sorolta az anyagi háttér biztosítását magára vállaló dercsikai önkormányzatot, az adakozó helybeli szponzorokat. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?