Dániel Erzsébet kapta a Helytállásért díjat

Érsekújvár |

<p>Ma tartották a Csemadok-székházban a Pro Probitate &ndash; helytállásért díj ünnepélyes átadását, a vendégeket Nagy Dávid, Érsekújvár alpolgármestere köszöntötte. A Helytállásért díjat 1994-ben alapították Esterházy János politikus tiszteletére. A díjat, az oklevelet és az azzal járó szobrot idén az érsekújvári járásbeli Nánán született Dániel Erzsébet vette át közösségszervező és népművelő tevékenységéért.</p>

Olyan személyiségeket jutalmaznak meg minden évben, akik példamutató, értékmentő tevékenységet folytatnak a magyar közösség érdekében. A díjátadón részt vett Szabó József, a pozsonyi magyar nagykövetség munkatársa, Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke. Beszédet mondott Menyhárt József az MKP elnöke. A műsorban fellépett Kürthy Lajos előadóművész, majd Fekete Tamás zongoraművész tartott koncertet. A díjazottat Bárdos Gyula a Csemadok országos elnöke méltatta. Dániel Erzsébet a Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás és a Szülőföldért Polgári Társulás elnöke. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke munkáját a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel jutalmazta. Éveken át volt a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának elnöke.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"275345","attributes":{"alt":"","author":"Száz Ildikó felvétele","class":"media-image","height":"404","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Dániel Erzsébet felszólalásában kiemelte, szép emlékek fűzik a Csemadok-székházhoz, az érsekújvári magyarsághoz. Köszönetét fejezte ki családjának a támogatásért és mindazoknak, akik mellette állnak munkája során.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"275348","attributes":{"alt":"","author":"Száz Ildikó felvétele","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?