Czeglédi Péter nevét veszi fel a lévai református gimnázium

Léva |

<p>A napokban kapta kézhez a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium az oktatási minisztérium értesítését, mely szerint jóváhagyták névfelvételi és névváltoztatási kérvényüket.</p>

Az oktatási intézmény ennek köszönhetően 2012. január 1-jétől Czeglédi Péter Református Gimnázium néven kezdi az új évet és működésének egy újabb szakaszát. 

A Lévai Református Egyházközség presbitériuma még 2010. július 1-jén döntött úgy, hogy az általa alapított és fenntartott négyéves gimnázium vegye fel Czeglédi Péter gályarab lelkész nevét és az egyházi jelző reformátusra változzon. Az oktatási intézmény pedagógiai tanácsa, a szülői szövetség és az iskolaszék is jóváhagyta a névfelvételt és a megnevezés megváltoztatását.

A névfelvételre és a névváltoztatásra vonatkozó kérelmüket egy évvel ezelőtt, 2010. októberében juttatták be a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériumához. A tárca válaszlevele csak az idén, június második hetében érkezett meg azzal, hogy nem támogatják a gimnázium névfelvételi kérését, a névváltoztatással pedig nem is foglalkoztak. A nyár folyamán azonban a gimnázium újabb kérvényt nyújtott be az illetékes tárcához, amelyben már csak névváltoztatást kértek. A minisztérium ezúttal jóváhagyta a beadványt. Az erről szóló értesítést az illetékesek október 24-én kapták meg. Ennek alapján 2012. január elsejétől a lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium új néven  Czeglédi Péter Református Gimnázium néven működik tovább.

"Az egyházközség vezetése a Czeglédi Péter gályarab lelkész nevét nem véletlenül választotta. Olyan személyt  kerestünk, aki a lévai református gyülekezethez kötődik és az élete Krisztust példázza" - mondta honlapunknak Kassai Gyula lévai lelkipásztor.

Czeglédi Péter hitvalló lelkészként vállalta a szenvedést és a meghurcoltatást. Hitet tett Krisztus, az evangélium, a gyülekezete, egyháza és népe mellett. Kiállásából a mostani nemzedék is erőt meríthet. Megmutatta milyen ereje van a hitnek. Számára a legnagyobb érték Krisztus szolgálata volt. Nem hagyta, hogy bárki hitétől, meggyőződésétől megfossza, még azon az áron sem, hogy elveszíti életét, gyülekezetét, szeretteit.

"Mert, aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja " - mondja Jézus a Mt 16,25-ben. A fiatalok, a ma élő reformátusok és magyarság számára kell ennél szebb példa arra, hogyan kell megőrizni és megtartani hitünket, értékeinket és kultúránkat?  - tette fel a kérdést Kassai Gyula lelkipásztor hozzátéve, hogy az egyházi gimnázium új neve azt is jelenti, hogy még szorosabb lehet a kapcsolatuk a református iskolákkal. Tisztábban hirdethetik, hogy a hitnek, a példaadásnak, a nevelésnek fontos szerepe van az egyházi iskolák életében. Czeglédi Péter emlékét ma is ápolják a Magyarországon élő leszármazottai. Az első Czeglédi Péter Napokon ők is részt vettek és az egyházközség továbbra is ápolni szeretné velük a kapcsolatot. Léván és Barsban a 20. században a Czeglédi család több neves lelkésze (Czeglédy Sándor  és Czeglédy István Nagysallón, Czeglédy Pál Léván) is szolgált, mindnyájan a gályarab lelkész leszármazottai.

„A hagyományt őrizni és ápolni kell, meg kell ismerni a múltunkat. Csak akkor lesz jövőnk, ha ismerjük azt, amire építeni szeretnénk. Egy egyházi iskola életét csak Krisztusra lehet építeni és azokra az őseinkre, akik maguk is Krisztusra tekintettek. Aki a jövőben a mi intézményünket választja, az tudni fogja, hogy mi az életre készítjük fel őt. Arra fogjuk nevelni, hogy családját szerető, egyenes és becsületes ember váljon belőle. Olyan embereket akarunk nevelni, akik tudják, hol van a helyük a világban, akik tisztában vannak értékeikkel, akik a nemzetért, szülőföldért és a hazáért képesek áldozatot hozni. Ezt jelenti Léván és Barsban Czeglédi Péter neve és élete“ – mondta Kassai Gyula lelkipásztor az egyházi gimnázium névváltoztatásával kapcsolatban. (Reformata, iski, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?