Csődeljárás vagy befektető az ipolysági kórházban?

Ipolyság |

<p>Négy napig nem volt igazgatója a nonprofi szervezetként működő kórháznak. Július 24-én, csütörtökön délután Pint Tibor, a kórház megvásárlása iránt érdeklődő Medfin PZS Rt. igazgatótanácsának elnöke - aki július 3-tól megbízott igazgatóként vezeti az intézményt – bejelentette: cége visszalép, ő pedig lemond tisztségéről.</p>

A szóbeli indoklás szerint az ő könyvviszgálatuk jelentősen más anyagi helyzetet tárt fel a kórházban, mint amilyenről tájékoztatást kaptak. Július 29-én, kedden ült össze a kórház igazgatótanácsa, és az öttagú testület egyik tagját, Pokorný Lászlót bízta meg augusztus végéig az egészségügyi intézmény vezetésével, aki azonnal lemondott igazgatótanácsi tagságáról.

Kényszerhelyzetben voltak a döntéshozók, hiszen Ján Uhnák gazdasági igazgatóhelyettes betegállományban, Molnár István, a szakmai ügyekért felelős helyettes pedig szabadságon volt, tehát péntektől keddig nem volt ügyvezetője a kórháznak.

Bélik György alpolgármester, az igazgatótanács elnöke vázolta a lehetőségeket. Az első szerint a kórház csődeljárást kér maga ellen, és egy új szubjektum igényelné ezután a szükséges engedélyeket, működtetné a kórházat. A második változat az, hogy találnak egy tőkeerős befektetőt, aki átvállalja az adósságállományt, az intézményt pedig működtetni, fejleszteni tudja. Az idő szűkös, hiszen legkésőbb szeptemberben meg kell indítani a tárgyalásokat az egészségügyi biztosítókkal az utolsó negyedév szerződéseiről - addig dönteni kell a további működtetés mikéntjéről.

Hugyivár Imre igazgatótanácsi tag, az MKP egészségügyi alelnöke figyelmeztette a képviselőket: ne hozzanak elharmakodott, visszafordíthatatlan döntést. Szerinte a folyamatosságnak nem szabad megszakadnia, ha elindul a csődeljárás és elvész a jelenlegi engedély, akkor kétséges, még egyszer megszerezhető-e. Hugyivár úgy gondolja, a csődeljárás az intézmény halotti bizonyítványát jelentené, Ipolyságon soha többé nem lenne kórház. (fm)

További részletek az Új Szó csütörtöki (július 31-i) számában olvashatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?