Csatornahálózatot építenek Diószegen

Diószeg |

<p>&nbsp;A képviselő-testület szerdán tárgyalt a galántai járásbeli város jövő évi költségvetéséről. Diószeg büdzséje kiegyenlített.</p>

Jövőre 10 192 300 euróval gazdálkodhat a város. A legnagyobb kiadást a csatornahálózat kiépítése jelenti, erre 5,8 millió eurót különítettek el. Szabó Antal, Diószeg polgármestere elmondta, a városnak hétszázezer eurós tartaléka van, ennek egy részét az útfelújításra fordítják. „Néhány utcát már évekkel ezelőtt fel kellett volna újítani, a csatornahálózat építése miatt vártunk a munkával” – tájékoztatott Szabó. „A legfontosabb beruházás a csatornahálózat kiépítése. A szerződések szerint 2015 szeptemberéig el kell készülnie a kanalizációnak. Ezt követik például az útjavítások és a városi vagyon rekonstrukciója” – számolt be a város jövő évi költségvetésének tételeiről Mária Gubíniová, Diószeg szóvivője. A temetőben is komoly beruházásra van szükség, fel kell újítani a járdákat. A városi hivatal épülete és a központban álló első világháborús emlékmű is alapos felújításra szorul. Viliam Kurinec független képviselő kiemelte, a város kevés pénzt fordít a sporttevékenységekre. Elmondta, a képviselők választási programjai tartalmazták a sport- és ifjúsági tevékenységek támogatását, ennek ellenére nem kap több pénzt az ágazat. Nyáron az Ineko gazdaságkutató intézet vizsgálta a városok gazdasági stabilitását. Az eredmény szerint Diószeg gazdálkodása a hármas skálán a 2,02-es szintet éri el. A város egy lakosra jutó adóssága tizenhat euró. Szabó Antal a felmérés közzététele után úgy nyilatkozott, nem értenek egyet az eredményekkel, a városnak nincs adóssága és több százezer eurós tartalékalapja van. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?