Csalók próbálták eladni egy 81 éves somorjai nő lakását

rendőrség k

Különösen súlyos csalás elkövetésével gyanúsítanak egy férfit és egy nőt, akik megpróbáltak megkárosítani egy 81 éves somorjai nőt. A gyanúsítottakat 10-től 15 évig terjedő börtönbüntetésre ítélheti a bíróság. Maria Linkešová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a bíró pár órán belül dönt a vizsgálati fogságba helyezésükről.

A gyanúsítottak kiszemelték, és június végén kezdték rendszeresen látogatni az idős asszonyt. Időnként segítettek a nyugdíjasnak, és amikor a bizalmába férkőztek, fokozatosan rábeszélték, hogy adja el a lakását. Közjegyzővel előzetes adásvételi szerződést írattak.

A lakás iránt egy 33 éves helyi nő érdeklődött, átruházták rá a lakás tulajdonjogát. A számla, amelyre a 90 ezer eurós vételárat átutalták, nem a nyugdíjas asszonyé, hanem az egyik vádlotté, a 46 éves nőé volt. Amikor azonban a csaló megtudta, hogy a rendőrség felfigyelt az ügyre, azzal próbálta leplezni a csalást, hogy eltartási szerződést kötött az idős asszonnyal a városi hivatalban.

„A szerződés úgy szólt, hogy a nyugdíjas 40 ezer eurót fizet neki az élethosszig tartó gondozásért, és további 50 ezer eurót ajándékba” – mondta Linkešová. A szakértő szerint a lakás majdnem kétszer ennyit, körülbelül 165 ezer eurót ér.

A rendőrség figyelmezteti a nyugdíjasokat, különösen az egyedül élőket, hogy legyenek nagyon óvatosak, amikor szerződést írnak alá valamiről. „A csalók ebben az esetben is kihasználták, hogy a nő nagyon idős, magányos, tapasztalatlan, és hogy megbízik bennük. Ha idegenek próbálnak a bizalmukba férkőzni, felajánlva önzetlen segítségüket, legyenek nagyon óvatosnak. Ha kétségeik vannak, tárcsázzák a 158-as ingyenes rendőrségi telefonszámot” – tette hozzá a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?