Csallóközi termelőket vinnének Pozsony központjába

VERES ISTVÁN

Nemrég levelet küldtek a csallóközi polgármestereknek, kérték őket, segítsenek termelőket keresni. Miért éri meg egy termelőnek, hogy a régi vásárcsarnokban árusítson?

Egyrészt szeretnénk, ha a csarnok ismét piacként is működne, de ennél tovább is megyünk. Tudjuk, hogy a piacokon nagyon kevés az őstermelő. Aki termel, általában nem árul, aki pedig árul, nem termel, hanem felvásárol. Ezt a szakadékot szeretnénk áthidalni a vásárcsarnokkal: a gazda hét közben termel, szombaton elhozza a terményeit a piacunkra, egyébként hétköznaponként megáll nála a furgonunk, amely összeszedi az aznapi friss terméket.

Hova kerül a hét közben felvásárolt zöldség, gyümölcs?

A vásárcsarnokban megnyílik a bolt és az étterem: hét közben ezek tulajdonosai veszik meg, így gyakorlatilag biztosítani tudjuk, hogy egész héten friss csallóközi zöldségből főznek a vásárcsarnokban. A fennmaradó mennyiséget pedig tovább tudjuk adni más boltoknak vagy a csarnok melletti iskolának. Az elképzelés lényege tehát az is, hogy ha jó a termelő, lesz állandó felvevőközege.

Egy lelkiismeretes termelő viszont nyilván nem tudja egész évben leadni ugyanazt a mennyiséget ugyanazokból a zöldségekből.

Mi nem is ezt akarjuk. Évszakharmonikus terménykínálatot szeretnénk, hogy mindenki azt hozza, ami az adott évszakban éppen terem. Ha márciusban a spárgának van szezonja, akkor márciusban legyen tele spárgával a vásárcsarnok. Ha novemberben a fekete retek érik, hozza mindenki a fekete retket, ha decemberben a savanyú káposztának van szezonja, akkor legyünk tele savanyú káposztával. És akkor az éttermeink is ennek alapján főznek az adott időszakokban. Ha azt akarjuk, hogy az emberek egészségesen táplálkozzanak, meg kell őket tanítani arra, hogy azt egyék, aminek szezonja van.

Csak zöldségől és gyümölcsről beszélünk?

Egy kicsit tágabb körben: beszélünk gombáról, gyümölcsszörpökről, savanyú káposztáról, vagyis a terményekből közvetlenül előállított friss termékekről.

Mennyi termelőt tud a vásárcsarnok évente bevonni az együttműködésbe?

Nyolcvanat. Ennyi stand persze egyszerre nem fér a csarnokba, de a fele lenne állandó, akinek mindig van mit kínálnia, a másik fele pedig az idénytermelő, aki az adott évszakban azt hozza, amire specializálódott. És persze erős idényben a csarnok előtt is állhatnak standok.

Mekkora a legnagyobb távolság, ahonnan várják a termelőket?

Pozsony hetven kilométeres körzetéből. A világban egyébként változó, mekkora sugarú körön belül számít még valami lokális terméknek. Először 50 kilométert akartunk, de azzal kizártuk volna azokat a településeket, melyek Dunaszerdahelytől keletre esnek. Viszont figyelembe kellett vennünk azt is, hogy naponta vagy kétnaponta autóval mi szedjük össze az árut, ezért a 70 kilométer tűnt optimális távolságnak.

Nem lenne egyszerűbb ezt egy nagy zöldség- és gyümölcsfelvásárló céggel megoldani, ahogy a szuper- és hipermarketek teszik?

Nekünk nem az a célunk, hogy konkuráljunk a szupermarketekkel, nem is tudnánk. Mi azokat akarjuk támogatni, akik a mi elvárásainknak megfelelően termelnek, felsőbb termékkategóriában. Népszerűsíteni szeretnénk azt a termelő–vásárló személyes kapcsolatot is, amely manapság kiveszőben van. Hogy szombatonként kimegyek a csarnokba, és megveszem a zöldséget Kovács Józsitól, mert őt ismerem, és tudom, hogy amit kínál, az jó. A csarnok boltjában pedig megkérdezem: ez is Kovács Józsitól van? Akkor megveszem.

Vagyis a fogyasztói magatartást is alakítani szeretnék.

Hosszú távon az a célunk, hogy kialakuljon egy réteg azokból, akik helyi jellegű, az évszaknak megfelelő terményeket termesztenek, és esetleg hozzá is tudnak adni ehhez a palettához, mondjuk azzal, hogy szakosodnak valamilyen különlegességre, például gyógy- és fűszernövényre. Kedvenc példámat, Provence-t említem: a levendula szabadon termő gyógynövény, a helyiek viszont márkát teremtettek belőle, ami az egész régió szimbóluma lett – közben persze egy csomó mindenre használható.

Viszont ma is vannak olyanok, akik nálunk ilyesmikkel foglalkoznak, csak talán nem figyelünk rájuk.

Igen, ez igaz, de épp ebben látom a vásárcsarnok lényegét: vagy megújítjuk a hazai fogyasztói hozzáállást (mondjuk azzal, hogy a vásárcsarnok esetleg saját szakácskönyvet is kiad, rámutatva, hogy melyek az új pozsonyi íztrendek), vagy maradunk egy középszerű hely, középszerű éttermekkel, amilyenekből bármennyit találunk Pozsonyban.