Még néhány apróságot restaurálnak a patinás épületen, valamint a tető kisebb javítása zajlik, ám két héten belül véget érnek a munkálatok. A város történelmi épületeinek felújítása nem egyszerű feladat, hiszen csaknem minden esetben restaurátori szakértelmere van szükség.
Csaknem kész a Zichy-palota Klapka tér felőli homlokzata
Néhány éve – noha a patinája még így is megvolt – a Zichy-palota homlokzata még sok kívánnivalót hagyott maga után. Az önkormányzat azonban az eltelt időben fokozatosan felújította a Megye utcára és a Klapka térre néző részeket. Utóbbival gyakorlatilag a napokban készülnek el, s mint Keszegh Béla polgármester megkeresésünkre elmondta,
már csak kisebb munkák zajlanak a homlokzaton, valamint a ritkábban gyártott tetőzsindelyek cseréjét végzi még el a kivitelező.
Összességében csak a tető egyik szakaszát nem cserélték le, ugyanis az még kielégítő állapotban van. Ennek ellenére azonban már gyakorlatilag kijelenthető, hogy a komáromi városközpont egyik legfontosabb épülete, a 17. századi eredetű Zichy-palota leginkább szem előtt levő része megújult. Keszegh hozzátette: az Európa-udvar felől található szárnyra kell még figyelmet fordítaniuk, ott jelenleg a Duna Menti Múzeum irodái, termei vannak.
A Zichy-palota mostani felújítása 330 ezer euróba kerül, amelyet a város a saját költségvetéséből fedez. A munkálatokat a RENON Kft. végzi Csütörtöki András restaurátor vezetésével. Keszegh szerint a restaurátori munka jelenti az egyik legnagyobb kihívást a hasonló fejlesztéseknél, ugyanezzel a nehézséggel kell számolniuk a Tiszti Pavilon esetében is. Ennél az épületnél jelenleg nem terveznek külső restaurálást, ám kész tervekkel várják a megfelelő alkalmat, amikor meglesz rá a pénz, valamint a restaurátorok is ráérnek majd.
A polgármester emlékeztetett: a városi tulajdonban levő Zichy-palota azon részei, amelyekben a Duna Menti Múzeum működik, szeptemberre új fűtésrendszert és klimatizációt is kapnak majd. Nyitra megye képviselő-testülete bő két hete rábólintott arra, hogy 150 ezer euróból ez megvalósuljon. Ez az összeg 10 év bérleti díjának felelne meg. A komáromi képviselők azonban júniusi ülésükön pontosan ekkora időtartamra felmentik Nyitra megyét e kötelezettség alól, így a két önkormányzat közös megegyezéssel tud még több erőforrást fordítani a történelmi épület fejlesztésére.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.