Csaknem ezernyolcszáz pályázó marad hoppon

Nagyszombat |

<p>Az adóbevételek csökkenése miatt nem értékelik ki azt az 1791 pályázatot, amelyet a különböző civil szervezetek, intézmények nyújtottak be február közepéig a megyei önkormányzathoz.</p>

A pályázatok sorsáról a megyei közgyűlés dönt szerdai ülésén. A pályázók áprilistól várnak a pályázatok kiértékelésére.

A megyei önkormányzat bizottságai és tanácsa által kidolgozott, és a közgyűlés elé benyújtott javaslat az első félévben tapasztalt adókiesés miatt a 2010-es évre meghirdetett pályázatok leállítását javasolja.

A tavaly decemberben kiírt pályázatok elbírálása április közepéig tartott volna, a megyei közgyűlés azonban májusi ülésén a csökkenő adóbevételek miatt a pályázatok elbírálását szeptemberre napolta el. „Az első félév adóbevételeinek értékeléséből kiindulva, valamint vizsgálva a jelenlegi helyzetet, megállapítható, hogy folytatódik a kedvezőtlen gazdasági helyzet a továbbiakban is” – áll a munkaanyagban. Patrik Velšic, a megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolatok, protokoll és kommunikációs osztályának vezetője lapunk felvetésére, hogy a tavalyi kedvezőtlen mutatókból kiindulva nem lehetetett-e előre számolni a kieséssel, elmondta, míg tavaly 13,03 százalékkal csökkent az adóbevételek aránya, idén már 18,3 százalékos a csökkenés. „Decemberben a 2010-2012-es költségvetés jóváhagyásakor már alacsonyabb adóbevételekkel számoltunk, alacsonyabbakkal, mint azt a pénzügyminisztérium prognózisai előrevetítettek. 2010-re 498 ezer eurót hagytak jóvá a képviselők a pályázatokra, 2009-ben az összeg dupláját költötték ezek támogatására” – nyilatkozott Patrik Velšic.

A pályázatok leállítása nem érte váratlanul a pályázókat. Kolek János, a Galántai Városi Művelődési központ igazgatója elmondta, idén három pályázatot nyújtottak be a megyéhez, összesen hatezer euró értékben. „Rendezvények nem maradnak el emiatt, a kulturális minisztériumhoz benyújtott hat pályázatból ugyanis öt sikeres volt, így átcsoportosítással meg tudjuk valósítani minden rendezvényünket” – mondta Kolek János. Botló Péter, a kosúti Csemadok és a Berkenye néptáncegyüttes vezetője elmondta, eddig leginkább a megyei pályázatok számítottak biztos forrásnak, és az elszámoláshoz sem kellett könyvelő segítsége. „Legalább két rendezvényünket nem tudjuk megvalósítani, ezenkívül a Berkenye néptáncegyüttes is elesett egy támogatástól, az együttest csak pályázatokból tudjuk fenntartani és fejleszteni, csaknem az összes fellépőruhánkat megyei támogatásból készíttettük” – nyilatkozott Botló Péter. A kérelmezőket a pályázatok leállításáról a közgyűlés végső döntése után tájékoztatják.

A természetes és jogi személyek kulturális, sport, ifjúsági, egészségügyi prevenciós valamint szociális kategóriában pályázhattak. A tavalyi, pozitívan elbírált pályázatok listájából kiderül, leginkább civil szervezetek, önkormányzatok éltek a pályázás lehetőségével, különböző rendezvények, táborok szervezéséhez, sporteszközök, felszerelések, idősek gondozását segítő eszközök vásárlásához kértek támogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?