Csak megszelídíteni szeretné a pillangókat

Sümegh László nem moralizál, nem szid, csak segíteni akarSomogyi Tibor felvétele– A klub kezdetben jóval kisebb, 28 négyzetméteres volt, ám szerencsére nemrég kibővíthettük. Kellett a hely a mosógépnek és a szárítónak, az élelmiszer- és ruharaktárnak. Karácsonykor hetven elesett fiatalt fogadtunk, nem egy ügyfelünk életében itt kapott először ajándékot – meséli László. Amikor arról faggatjuk, mekkora erőfeszítésbe kerül a polgári társulás és a klub fenntartása, elfogadtatása, az adományok beszerzése mosolyogva tudatja: 1995 óta, amióta elhagyta Lévát és Prágába költözött az elesetteket, az elhagyottakat segíti. Nem állítja, hogy Šance vagyis Esély nevű tervezetét minden hivatalos szerv lelkesen támogatja, de mindazok, akik egyszer ellátogattak rendezvényeikre, megértették: esélyt kell adni azoknak, akik a társadalom peremére sodródtak. Akár saját, akár önhibájukon kívül jutottak a lejtőre. – Az eltelt évek alatt nem sok változott, a zömmel intézetben nevelkedett fiatalok a szegénység elől menekülnek Prágába. Vannak köztük ártatlanok és naivak, akik nem is tudom miért, de valami oltári nagy szerencsében hisznek. Nincs pénzük, nincs lakásuk, rövid idő alatt csapdába kerülnek, lopnak, majd drogozni kezdenek, sokan testüket bocsátják áruba. Sajnos, míg régebben a száztornyú Prága történelmi nevezetességei révén volt közismert és közkedvelt, ma egyre többen a testüket árusító fiatalkorú srácok miatt látogatnak a fővárosba. Mivel szexuális szolgáltatásaik iránt nagy a kereslet, nem veszik észre, hogy kiszolgáltatottá válnak. Könnyen kerülnek a kábítószer-terjesztők hálójába, ahonnan nagyon nehéz a menekülés. Szinte semmit sem tudnak a fertőző nemi betegségekről, a HIV-veszélyről, az óvszer vagy a lubrikációs (sikosító) zselé használatáról soha nem hallottak. Kezdetben szociális utcamunkásként a leglehetetlenebb helyeken kerestem fel őket, a kanálisokban, a parkok bozótjába elrejtett dobozokban megbúvókat, csak azért, hogy elvégezhessem a HIV-fertőzést kimutató nyáltesztet, kezükbe nyomjam az óvszert, esetleg a steril fecskendőt, vagy meggyőzzem őket arról, menjenek el a fertőző májgyulladás elleni ingyenes védőoltásra. Második éve a klubban fogadhatom őket, s nagyzás nélkül mondom, sokak életében ez az egyedüli biztos pont.

Őszintén beszél ügyfelei életviteléről, rendszerint nem moralizál, nem szid, nem ijesztget senkit – mondja. Arra próbálja rábírni az utcán élőket, ne bántsanak senkit, ne lopjanak és ha már ezt az utat választották, törekedjenek a biztonságos szexre. A narkós prostik megtanulták, a klubban nincs üzletelés, kicserélhetik ugyan a használt fecskendőt újra, de a többiek nem nagyon tűrik meg őket maguk között. – A meleg fiúk, a leszbikusak vagy a transzvesztiták lenézik a kábítószerrel élőket, holott mindegyik kipróbálta már.

A Šance-tervezet a kiskorú és fiatalkorú pillangófiúk (László külföldi előadásai során csak Butterflyként emlegeti őket) megsegítését célozza, de míg a kábítószeresek istápolására rengeteg pénz jut, a fiúprostituáltak számára az adománygyűjtés óriási erőfeszítésbe kerül. – Elismert és közkedvelt cseh művészek támogatnak bennünket, sokan felléptek őszi nagysikerű koncertünkön, melynek bevételét az Esély házának megteremtésére szánjuk. Havonta egyszer vendéget hívunk a klubba, örömmel jött közénk Jiřina Bohdalová színésznő, Harapes balettművész, Petr Janda az Olympic együttesből, Petr Muk énekes, Zdeněk Troška rendező vagy Petr Novotný, a nagy nevettető. A ház tatarozása csak ősszel kezdődik, de már van három keresztmamája, Marta Kubišová, Marie Rottrová táncdalénekesnők és Tatjana Fischerová színésznő. Bár Prága-szerte egyre több szakorvos – venerológus, fogorvos – segíti ügyfeleinket, a laborokban elvégzik a szükséges teszteket, azt szeretnénk, ha a Esély házában majd külön rendelőben látnák el a rászorulókat. Nagyobb élettérre vágyunk, hiszen kezdettől fogva reszocializációs programban gondolkodunk. Művészi hajlamaikat a fiúk már most is kiélhetik az arteműhelyben, közkedvelt a saját szervezésű traveszti-show, havonta egyszer uszodába járunk, gyakran kiállításra, közös sétára, kirándulásra. Tervünk van bőven, s ha lesz tető a fejünk felett, megszerezzük a tevékenységhez szükséges anyagiakat is. Rengeteg pályázatra nevezünk be, figyelnek ránk az Európa Tanács szakembrei is. Volt, aki azt mondta: klónozni kellene, mert szinte nincs olyan uniós ország, ahol ne lenne szükség olyan megszállott őrültre, mint amilyen én vagyok – mondja nevetve László.

A klubot tavaly 5–600-an keresték fel, a látogatók 90 százaléka hajléktalan. Százból legalább 70-en intézetben nevelkedtek, illetve szökésben voltak, alig akadt közöttük olyan, aki gyermekkorában megúszta volna a szexuális zaklatást. A fiatalok 10–13 százaléka leszbikus, illetve homoszexuális beállítottságú, a többiek csupán pénzszerzés miatt bocsátják testüket áruba. Többen Szlovákiából érkeztek, Kassáról, Poprádból, Besztercebányaból, Zsolnáról, de a komáromi és az Érsekújvári járásokból is, általában a szegénység elől menekülve, a nagy szerencsében reménykedve. Nagyon sok közöttük a roma, akik felkarolása teljesen más, egyéni hozzáállást igényel. Nyaranta megjelennek a romániai és a magyarországi meleg fiúk, de azok úti célja Drezda és Berlin után Amszterdam. Évről évre emelkedik a HIV-fertőzöttek száma, drámai módon megugrott a hepatitisz C-ben szenvedők aránya. László elmondja, hogy az 500-600 fiatal közül talán csak tizenötnek sikerült visszatérnie a normális életbe.

– Mindjárt jönnek a drágák, tehát magnót a zsebbe, táskát a kézbe – utasít bennünket is, s nyomban elmagyarázza, hogy ügyfelei szemrebbenés nélkül bárkit meglopnak. – Ma Tomášt és Helenát köszöntjük fel, 23 és 24 évesek. Helena Szlovákiából jött, eddig öt gyereket szült, négy gyereke gyermekotthonban nevelkedik, az ötödik vele él. A barátja egyben a futtatója is, prostituáltként ő tartja el a családot. Egy vézna, szürke veréb, nem is tudom, kinek kell. Tomáš egy nagyon aranyos, meleg fiú, mindenkivel elmegy, néha kevés pénzért is.

Az érkezők sorra összeölelkeznek Lászlóval, van, aki puszit cuppant arcára, vannak, akik bejelentik, csak pár percre jöttek. Ám amikor szóba kerül, hogy van leves, maradnak. – Teherautónyi kínai levest kaptunk, forró víz kell hozzá, semmi egyéb. Ha a gyerekek nagyon éhesek, összedobnak egy kis pénzt cukorra és őrölt mákra, és akkor csak a levestésztát főzzük ki – magyarázza László. – Van kávé, tea, ki mit kér, sőt C-vitamin pezsgőtablettát is tudok adni. Hol a zenefelelős, ki gyújtja meg a gyertyákat? – kérdezi, s egyszerre többen is mozdulnak. Közben László felénk súgja, hogy tudjuk: „a Karolina az Karol, a Paula és az Irena sem lányok, hanem férfiak”. Paula és Irena, valamint a 23 születésnapját ünneplő homoszexuális Tomáš pedig táncra perdül.

A roma Irena később elmondja, esténként a gayklubokat járja, s addig táncol a rúd mellett, mig felcsípi valaki. Amikor szóba kerül, hol lehet a másik ünnepelt, valaki megjegyzi: biztosan az utcára zavarta a stricije. Az arcokon nyomát sem látjuk a sajnálkozásnak, részvétnek, mindenki önmagával törődik. – A túlélésre összpontosítanak, legtöbben kizárólag a mának élnek, nem gondolnak a holnapra.

Az újonnan érkezők egyike mellénk ül, s azt fejtegeti, mit tegyen, ha jelenleg két férfi is szerelemes belé? A másik a postáját bontogatja, s mérgelődik, mert németországi barátja vacak 50 koronással bélelte ki a borítékot, a francia viszont csak képeslapot küldött. A következő szótlanul leül, s jelzi, szüksége volna egy adag „anyagra”. – Mindent látok, itt csak steril tűt kaphatsz, ha más is kell, tessék, távozhatsz – csendül fel Sümegh László hangja. A társaság falatozik, s pártfogójuk folytatja: „Prágában is szükség volna az ún. türelmi zónák kialakítására. Ha egy kijelölt helyen dolgozhatnának egyszerűbben mennének a dolgok – nemcsak egészségügyi ellátásuk, ellenőzrésük, felvilágosításuk, hanem a rendtartás is. Élettérre van szükségük, biztosítani kellene, hogy a rendőrség részéről ne érje őket megtorlás. Hiszen a represszió nem segíti sem a megelőzést, sem a jó útra térítést”.