Csak jövőre ünnepelnek Füleken

Az intézményben 1951-ben kezdődött meg az oktatás, így 2001 őszén kellett volna megemlékezni az iskola fél évszázados múltjáról. Az ünnepség azonban idén elmarad.

#Somogyi Tibor illusztrációs felvételeA szervezést a füleki gimnázium diákjainak legelső generációja vette kezébe, mely nem nyugodott bele, hogy ezt a jelentős évfordulót ne ünnepeljék meg.

– Számunkra, a füleki gimnázium egykori diákjai számára óriási csalódás volt, hogy iskolánk fennállásának 50. évfordulóján az ünnepségre hívó szó helyett diáktüntetések és rendőrségi kihallgatások híre jutott csak el hozzánk – mondja keserűen Somogyi Alfrédné, aki nemcsak diákja, hanem tanára is volt az iskolának.– Mivel a jelenlegi igazgatóság elmulasztotta kellő alázattal és a múlt iránti tisztelettel felvállalni az ötvenéves évforduló méltó megünneplését, ezzel a vezetéssel nem vállalunk közösséget, és magunk kezdeményezzük az ünnepség megrendezését.

Somogyi Alfrédné a gimnázium legelső diákjai közé tartozott, akik 1951-ben kezdték meg tanulmányaikat a füleki intézményben, ők voltak az „első fecskék”. Ezért is fontos ennek a korosztálynak, hogy az iskolát méltón megünnepeljék.

– Nem tudom, volt-e Szlovákiában még egy olyan iskola, amely annyira a nulláról indult volna, mint a füleki gimnázium. Egyetlen tantermünk volt – a mai zeneiskola nagyterme –, amelyben a tanárit egy asztal jelentette a sarokban. Ha egy tanárnak „lyukas órája” volt, ott ülte végig, miközben a teremben folyt a tanítás. Még az első évben, a sítanfolyamon született meg az együttműködés ötlete az akkori építőipari középiskolával, s tavasszal megindultak a közös munkálatok, melyek során a szomszédos régi épületeket lebontottuk és újakat emeltünk, hogy legyen hely az új tantermeknek. A tanítás után minden diák az akkori igazgató, Matusek Rudolf vezetésével az építkezésen dolgozott, s ezzel telt az egész nyári szünidő is. Szeptemberre már frissen meszelt falakkal, a tanítás megkezdésére készen álltak az új épületek. Ez az időszak plántálta el az „öregdiákokban” a felelősségérzetet, s azóta is figyelemmel kísérik a gimnázium sorsát. Ebből az iskolából olyan ismert személyiségek kerültek ki, mint dr. Pálházy Béla, Ádám Zita, Duray Miklós és még sorolhatnánk. Nagyon sikeres volt a harminc- és negyvenéves találkozó, így joggal vártuk az ötvenest.

Somogyi Aflrédné a volt diákok nevében elmondta, nem nyugszanak bele az ünnepség elmaradásába, s a Pro Futuro polgári társulással együtt elkezdték a szervezést. Az ünnepség időpontját 2002. május 25-re tűzték ki. A Pro Futuro már korábban megkezdte a gimnázium volt diákjai adatbázisának kialakítását, s gyűjtést is kezdett az iskola támogatására. Most adatbázisát a szervező „öregdiákok” rendelkezésére bocsátja, s a támogatások megszervezésében is segít, hisz az ünnepségen kívül egy évkönyv kiadását is tervezik a fél évszázados évforduló kapcsán, s egy emléktáblát is el szeretnének helyezni azon az épületen, mely az első években helyet adott a gimnáziumnak.

Somogyi Alfrédné elmondása szerint nem terveznek olyan nagyszabású ünnepséget, mint a 30. évforduló alkalmából. A május 25-i megemlékezés „csak” diáktalálkozó lesz, minden külsőséget mellőzve. Az ünnepségre az adatbázis és a kölcsönös ismeretség alapján megpróbálnak mindenkit meghívni, aki a gimnázium ötven éve alatt annak tanára vagy diákja volt, beleértve a jelenlegi diákokat s a tanári kart is. A szervezők az ünnepséget nyílt fórumnak szánják, amelyen minden volt diák nyilvánosan elmondhatja emlékeit a diákévekből. Az ünnepség megrendezését kezdeményező „öregdiákok” decemberben ülnek össze, hogy megbeszéljék a szervezési kérdéseket, hogy januártól beindulhasson a munka. A volt diákokat arra kérik, már most jelöljék be naptárukban május 25-ét, hogy minél többen részt vehessenek az iskola 50. évfordulójára szervezett ünnepi megemlékezésen. Mindehhez Somogyi Alfrédné annyit tett hozzá:

– Csak azért rendezzük meg, mert szeretjük ezt az iskolát, mert jó a múltból erőt meríteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?