Cingelék vasárnap kezdik az éhségsztrájkot

Szenc. A szlovákiai szegények nevében tiltakozó szepsi menetelők úgy tervezik, holnap, pénteken elérik a fővárost. Valahol Pozsony előtt fognak táborozni, majd a szombatot a városban töltik, de még nem kezdik meg a tiltakozást, hanem csak az emberek között fognak járni, és tovább gyűjteni a tapasztalatokat.

Szenc. A szlovákiai szegények nevében tiltakozó szepsi menetelők úgy tervezik, holnap, pénteken elérik a fővárost. Valahol Pozsony előtt fognak táborozni, majd a szombatot a városban töltik, de még nem kezdik meg a tiltakozást, hanem csak az emberek között fognak járni, és tovább gyűjteni a tapasztalatokat. Egy lakásban alszanak majd, amelyet egy ismeretlen támogatójuk ajánlott fel – egyébként több felajánlás is volt –, majd augusztus 29-én, vasárnap dél körül vonulnak a kormánypalota elé. Ott letáboroznak, és este nyolc órakor kezdik meg éhségsztrájkjukat.

Minderről a kilenctagú csapatot vezető szepsi Cingel Zsuzsa, a kassai U. S. Steel vállalat elbocsátott egykori szakszervezeti bizalmija tájékoztatta lapunkat. Elmondta, többen ajánlkoztak, hogy csatlakoznak a tüntetéshez, de ők elutasították. Pozsonyban a mostani menetelők közül öten kezdenek éhségsztrájkba, de az önként jelentkezőket „várólistára” veszik. Cingel állítja: ha ötük közül valakinek egészségi okokból meg kell szakítania a sztrájkot, vagy belehal az éhezésbe – mert ezzel is számolnak –, helyébe tíz másik lép majd. Galántai táborában hétfőn este egy fiatalember kereste fel a csoportot, és felajánlotta a csatlakozását. Miután csak a póttagok közé vették fel, felajánlotta, hogy a sztrájk helyszínén hordozható toalettet és gázforralót biztosít nekik, amin majd teát főzhetnek – ugyanis csak cukor nélküli meleg teát fognak fogyasztani. A menetelők szerdára virradó éjszaka a Diószeg és Szenc közti sertésfarm közelében ütöttek sátrat, onnan indultak tovább.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?