Címlapcsecsemő a gettóból

Veronika a kassai egyetemi kórházbanTASRA Luník IX. városrész, a hírhedt „roma gettó” területén eddig sem volt ritka látvány a fényképezőgépes sajtómunkás, az eset óta azonban szokottnál is nagyobb a nyüzsgés a Hrebendová utcában. A szomszédok rutinosan igazítanak útba, élvezik a felhajtást, a kis Veronika szülei sem unják még a dolgot. A család önjelölt szóvivője Ján Ferčák, az édesanya élettársa, aki az ajtóban közli velem, hogy a kicsi éppen alszik, és egyébként sem szokták mutogatni. A fiatalember két éve segélyből él, jelenleg gyermeke édesanyjának szüleinél lakik. A normál méretű lakótelepi lakásban a kis Veronikával együtt összesen heten élnek, ám ne igzuljak, a gyerek jól érzi magát és mindene megvan, az egész család kényezteti. A gyámügyesnek kijáró, bizalmatlan hangnem oka érthető. Mostanában mindenki arra kíváncsi, vajon rendesen gondját viseli-e az anya gyermekének. A kassai főpolgármester, aki saját reprezentációs keretéből szánt tízezer koronát az újszülöttnek, néhány napja úgy döntött, havi részletekre osztja a pénzt, havonta ezer korona értékben vásárolnak Veronikának pelenkát, ruhaneműt, kozmetikai cikkeket és egyéb hasznos dolgokat. „Az intézkedéssel azt akarjuk elérni, hogy a pénzt valóban a gyermek kapja, ne a szülők mulassák el. Az első részletet már ma megkapja az édesanya, a vásárlásnál pedig egy városi hivatalnok is jelen lesz” – tudtuk meg Zuzana Bobríkovától, főpolgármester szóvivőjétől, aki cseppet sem tartja furcsának ezt az eljárást. „Az anya felelősségteljes hozzáállása már akkor kétségessé vált, amikor a kórházban magára hagyta csecsemőjét. A főpolgármester elővigyázatossága indokolt” – közölte a szóvivő, s hozzátette, az újszülött fejlődését figyelemmel fogják kísérni, és ha úgy látják, elhanyagolja anyai teendőit, megvonják tőle a főpolgármesteri ezreseket.

Ez az apának egyáltalán nem tetszik. „Az egész hercehurca azért van, mert cigányok vagyunk. A cigánnyal bármit megtehetnek. Azt is, hogy nyilvánosan pénzt ígérnek neki, aztán nem adják oda. Becsaptak minket! Talán azt várják, hogy ezer koronából vegyek babakocsit? Hát hol élnek ezek?”

A helyeslő szomszédok gyűrűjében már-már elszabadulnak az indulatok, amikor megjelenik az ajtóban Verona Gazsíková, az édesanya, és csitítólag szájára teszi a mutatóujját. A kis Veronika szerencsére nem ébredt fel, az anyának van ideje rám, ám nem bizonyul túl jó beszélgetőpartnernek. Tőmondatokban válaszol, inkább csak bólogat, vagy a fejét rázza, néha kérdőn élettársára pillant. „Nem ért mindent, csak cigányul beszél” – magyarázza Ján Ferčák, aki azonnal átvedlik szóvivőből tolmáccsá. Verona tizenkilenc éves, állítása szerint összesen egy évet járt iskolába, a tanárok nem értettek szót vele, ezért kisegítő osztályba került, ahol senkit nem zavart, hogy lassanként elmaradt az iskolából. A kórházból is azért szökött meg a szülés után tizenkét órával, mert nem értette, mit beszélnek körülötte az orvosok, és persze azért, hogy egy fergeteges pótszilveszterrel illően megünnepelje első gyermeke születését. Csak a sajátjai között érzi magát biztonságban. Semmilyen bevétele nincs, szülei tartják el. Amikor a család megtudta, hogy a kórházban „elmellőzték egymást” a borítékkal érkező főpolgármesterrel, ketten is elkísérték Veronát a szülészetre a pénzért. Onnan a magisztrátusra vezetett az útjuk, ám üres kézzel távoztak, utána Verona visszakéredzkedett a kórházba, a szabályzat viszont nem tette lehetővé, hogy visszafogadják.

A kassai egyetemi kórházban az utóbbi időben megszaporodtak a „cserbenhagyásos szülések”. Tavaly harminc édesanya távozott gyermekét hátrahagyva. A szülészeten dolgozók szerint az esetek kilencven százalékában roma nők szöknek el. Ezek a szökések jól szervezettek, általában a látogatók csempésznek be ruhát, cipőt, a „menekülőt” autó várja. Sokan távoznak kórházi holmiban, a kincstári papucsokat és pongyolákat a környék kukáiban szokták megtalálni. Az anyák többsége néhány nap múltán visszatér a gyermekért, általában azzal indokolják gyors távozásukat, hogy odahaza több gyerekről kell gondoskodniuk, és nem hagyhatják őket felügyelet nélkül. „Sokan képtelenek megszokni a kórházi közeget, bizalmatlanok, a gyógyszert sem hajlandóak bevenni. Úgy viselkednek, mint a gyerek, aki fél a fehér köpenytől. Nem tartják be a szabályokat, hangoskodnak, dohányoznak a kórteremben, késő este érkeznek hozzájuk látogatók. A szökéseket nem tudjuk megakadályozni. Nem azért vagyunk itt, hogy őrizzük a pácienseket. Jól néznénk ki, ha biztonsági ajtókat kellene felszerelnünk!” – neveti el magát a főnővér, aki január 6-án átadta a kis Veronikát édesanyjának. Az anya három keresztet biggyesztett az aláírás helyére. Ha nem jelentkezett volna a gyermekért, megkezdődik a szokásos ügymenet. A kórház öt nap elteltével táviratot küld az anyának, melyben figyelmeztetik szülői kötelességeire. Ha a címzett nem reagál, az illetékes hivatal szociális osztálya lép akcióba, ha ők sem járnak eredménnyel, a kicsi csecsemőotthonba kerül. A kórháznak heti tízezer koronába kerül egy-egy magára hagyott csecsemő etetése, gondozása.

Verona halkan megjegyzi, nincs szüksége alamizsnára, ha nem kaphatja meg egy összegben azt a bizonyos tízezer koronát, tartsa meg a pénzét a főpolgármester úr. A népes családnak hála a kicsinek garantáltan mindene meglesz, őket nem kell havonta ellenőrizgetni.

Hárman kísérnek le a bejáratig, a lerobbant lépcsőházban minden lakás előtt halomban áll a szemét, az ablaküvegek kiverve, a lift évek óta nem működik. Nem is lenne érdemes szerelőt hívni, a rajkók másnapra úgyis tönkretennék – mondja Veronika apukája, és minden jót kíván az új évre.