Burcsákfesztivált rendeznek Dunamocson

Dunamocs |

<p>A tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva a hétvégén, augusztus 29-én és 30-án ismét megrendezik a Dunamocsi Burcsákfesztivált.</p>

„Egy évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal vágtunk bele a burcsákfesztivál megszervezésébe, és jó ötletnek bizonyult a korábbi, Szent István-naphoz kötődő falunap továbbgondolása” – mondta Banai Tóth Pál polgármester. Tavaly a három nap alatt több mint négyezren látogattak ki az egyes programokra, a szűkebb régión kívül a Dunaszerdahelyi, a Galántai és az Érsekújvári járásból is sok vendég érkezett. Ehhez a sikerhez a jó programokon kívül arra is szükség volt, hogy valami egyedit kínáljanak. „Bornapokból, borfesztiválokból több is van a térségünkben, ezek közül tudunk kitűnni a burcsákfesztivállal. A burcsák, vagy más néven murci igen népszerű tájainkon, a fesztivállal pedig kimondottan a hazai pincészetek népszerűsítését vállaltuk fel – mutatott rá a polgármester. – Dunamocsra a könnyű fehér borok jellemzők. Augusztus végére már leszüretelik a korai fajtákat, az Irsai Olivért, a Zalagyöngyét, elsősorban ezeket kínálják a helyi pincészetek. Vendégborászokat nem hívunk, azt szeretnénk, ha az ide látogatók a helyi burcsákot, borokat és igazi különlegességet, házi borlekvárt, valamint mangalica- és birkapörköltet, ricsát kóstolhatnának.  A kulturális programot idén is úgy állították össze, hogy a fiataloktól az idősekig minden korosztályt meg tudjanak szólítani. Fellép a 30Y, Király L. Norbi, a Jóvilágvan és az LGT Revival Band, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, itt lesz a Dumaszínház Felméri Péterrel és Brutival, a Madách Színház művészei a 2 szoknya 1 nadrág című operettel, Kocs testvértelepülés Ezüstszekér tánccsoportja pedig Asszonybeszéd címmel pikáns történeteket ad elő. Bujna Zoltán harmadik ázsiai útjáról tart vetítéssel egybekötött könyvbemutatót. Agyaggalamb-lövészet, gyerekhorgászverseny, aszfaltrajzolás, lecsófőző-, pingpong- és tűzoltóverseny, játékkiállítás és utcabál ugyancsak szerepel a kínálatban. Csütörtökön 8 órától véradást szerveznek a kultúrházban. A Dunamocsi Burcsákfesztivál valamennyi programja ingyenes. (PR, vkm) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?