Brutális támadás: 20 éves hajléktalant húztak kötéllel az autójuk után

rendőrség

Brutális támadást szenvedett el egy 20 éves férfi Galgócon.

Az eset még november 11-én törént, mikor egy csapat fiatal férfi rátámadt egy 20 éves hajléktalanra. A fiatalt először az autójukba kényszerítették és megverték, majd egy közeli faluban egy földútra tértek be, kidobták a fiatalt az autóból, jobb lábánál fogva a kocsihoz kötötték, és elkezdték húzni a jármű után – írja a tvnoviny.sk a rendőrség közlése alapján. 

A rendőrség hozzátette, hogy a fiatalnak sikerült a kötélből kiszabadulnia, ezután ismét ütlegelni kezdték, vetkőzésre kényszerítették, elvették a mobilját, a személyiét és a nála lévő 5 eurós bankjegyet, majd tovább ütlegelték. A verést csak akkor fejezték be, mikor a 20 éves áldozat már eszméletlen volt.

A támadók áldozatukat ezután a csomagtartóba tették és Bajmócska községben dobták ki egy buszmegállóban. A fiúban volt annyi erő még, hogy reggel egy háznál kérjen segítséget. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A Markíza szerint tettük indítéka az volt, hogy a hajléktalan férfi meglátta őket, amikor betörtek egy ingatlanba, majd feljelentette a csoportot. A bíróság az elkövetőket előzetes letartóztatásba helyezte, és közölte, hogy „a 18, 20, 21, 26 és 31 éves férfiak ellen már korábban is indult eljárás, többnyire erőszakos bűncselekmények miatt”. Amennyiben bűnösnek találják őket 12 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?