<p>Dunaszerdahely. Nagyberuházást valósít meg az egyházkarcsai ipari parkban a Schindler cég, az építkezés a napokban kezdődött el.</p>
Bővíti érdekeltségeit a Schindler vállalat
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere már év elején arról tájékoztatott, hogy tárgyalásokat folytat a világcéggel. Néhány héttel ezelőtt az illetékes hivatal kiadta a területi végzést, amely alapján megkezdődhetett az építkezés. A Schindler, amelynek dunaszerdahelyi leányvállalata a térség egyik fontos munkáltatója, a világ legnagyobb mozgólépcső-, valamint második legnagyobb felvonógyártója. Száznál több fióküzeme mintegy negyvenezer alkalmazottat foglalkoztat, a cég termékeit naponta több mint egymilliárd ember használja világszerte.
„Értesüléseim szerint nyolc hónapon belül megkezdődhet a próbaüzem, egy éven belül mintegy 250 alkalmazottal megindulhat a termelés, később további 100–150 munkahely jöhet létre – közölte Gódány. – A Schindler nemcsak beruház a régióban, hanem az iskolarendszerbe is belépne; az elképzelések szerint támogatná a város egyik szaktanintézetét, amelynek diákjai a cégben szereznének szakmai gyakorlatot. Így önálló munkaerő-politikát folytathatna, szükségleteivel összhangban képezve a munkaerőt. A cégnek jelentős megrendelései vannak; a kínai piacra mintegy 280 ezer felvonót kell gyártania, tehát hosszú távon tervez.”
A polgármestertől azt is megtudtuk, tárgyalások folynak két további, svájci és japán beruházóval, amelyek szintén az egyházkarcsai ipari parkban telepednének meg, több száz munkahelyet hozva létre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.